Kids are here, kids are here!

A hétvégén megérkeztek a gyerekek, úgyhogy megrövidültek a reggeli utáni szüneteink - most már csak arra elég, hogy Barnabasszal szundítsak egyet a Farmhouse-ban -, és a 4 vacsora miatt meghosszabbodott az esti   munkaidőnk is. Sokkal többen is vannak már a táborban, több kajával, vizeskancsóval, limonádéval, teával kell szaladgálni, úgyhogy a nap végére teljesen hullák szoktunk lenni. Tegnap a második reggelinél el is jött a mélypont, hogy úristen, fáradt vagyok, mikor lesz már ennek vége?!, de a nap végére már elmúlt ez az érzés, mert tudtam, hogy holnap végre szabadnapom lesz és aludni fogok reggel minimum 10 óráig :)

A legkibírhatatlanabb dolog itt az időjárás. A páratartalom borzalmasan magas, 70% körüli és néha komolyan úgy érzem, hogy nem kapok levegőt. Valamelyik nap olyan okos ötletünk támadt, hogy a reggeli és az ebéd közti másfél óránkban elmegyünk futni... hát nem kellett volna. Persze utána jó érzés volt, hogy aktívan töltöttük a délelőttöt, de olyan párás volt az idő és fülledt meleg, hogy utána egész ebédidő alatt majd meghaltam, annyira melegem volt. Tényleg, Adom és Bogyi, üzenem, hogy az utóbbi napokban a konyhán úgy éreztem magam, mint ti, amikor nyáron egy helyben ülve is szakad rólatok a víz, úgyhogy most már átérzem, mennyire rossz nektek :) Tegnaptól meg befelhősödött az ég, és össze-vissza vagy esik vagy nem, jelenleg olyan semmilyennek nevezném az időt, se meleg, se hideg.

Az utóbbi időben nem történt túl sok újdonság, a napjaink hasonlóak, annyiból más, hogy már nem kávés vagyok (thank, God!), hanem a harmadik soron "runner", ami annyit takar, hogy ha elfogy valamilyen kaja, akkor nekem kell kihozni az újat a konyhából és kicserélnem a régit. Ezt szeretem, mert sokkal mozgalmasabb, csak bele kell szoknom, mert első nap két helyen sikerült megsütnöm a karomat a forró tepsivel, de semmi vészes, mielőtt bárki rémeket látna :) Viszont sokkal több vele a munka is, úgyhogy jóval fáradtabb is vagyok utána.

Tegnapelőtt ebéd után épp törölgettem az asztalokat, mellettem pedig söprögetett Travis, az egyik "felettesünk". Nem nevezném főnöknek, mert nem az, csak ő is itt dolgozik, de nem egy sima food service assistant, mint mi, hanem valamilyen dining hall manager. A lényeg, hogy elég idegesítő, mert nekünk megvan a beosztásunk, hogy ki mit csinál, ő meg sokszor belekontárkodik és elküld például a kajával a kettes sorra, mikor nekem a hármassal kellene foglalkoznom... A lényeg, hogy söprögetett mellettem és már egyre közeledett. Én meg féltem, hogy körbe fog söpörni és akkor nem lesz férjem (aki nem ismerné, igen, van egy ilyen babona és nem, nem vagyok babonás, csak ne söpörjenek körbe és ne kelljen az asztal sarkára ülnöm), szóval mikor már majdnem elment mögöttem a seprűvel, akkor ugrottam egyet a másik irányba, hogy "Stop, don't sweep me around!" Szegény csak pislogott, hogy ez most megőrült vagy mi van, mire elkezdtem neki magyarázni, hogy ez egy babona nálunk és bla bla, amiből annyi leesett neki, hogy ez akkor balszerencsét hoz, mondom igen. Majd nevetett egyet és elment a másik irányba :D Azóta nem is jött a közelembe, amikor az étkezések utáni söprésekre került sor :)
Amúgy utána elgondolkoztam azon, hogy ez vajon a felmosókra vonatkozik-e vagy csak a seprűkre... de mivel nem tudtam eldönteni, ezért úgy döntöttem, a biztonság kedvéért, azt sem szeretném, hogy körülöttem felmossanak, szóval előre figyelmeztettem mindenkit erre is :)

Szabadnap - végre!

A nap: amikor végre van időm magamra, amikor kaja után pakolás helyett kisétálhatok az ebédlőből, amikor órákig skype-olhatok és nem utolsó sorban, amikor büntetlenül délelőtt 10-ig alhatok... :)

Az utóbbi napok kialvatlansága miatt nagyon jólesett a mai day off. Tegnap a fiúk nagyon unatkoztak a rossz idő miatt, egész nap neteztek, feküdtek és azt mondták ez rosszabb, mintha dolgoznának. Hát nekünk nem ilyen volt a napunk, én nagyon élveztem végre ezt a semmittevést - ami nálam tényleg nagy szó ugyebár :)

A délelőtt gyorsan elment a kései kelés meg a skype miatt, délután pedig végre elmentünk a beígért falmászásra... A teljesítményemet inkább nem firtatnám, de maradjunk annyiban, hogy nem volt valami fényes :) Sosem volt tériszonyom, de valahogy most nem éreztem biztonságban magam, hiába voltunk rácsatolva a kötélre meg volt a fejünkön sisak. Már az elején, mikor másztam és néztem felfelé, mondom úristen, nekem ez nem fog menni... Aztán másztam, másztam, de volt egy pont, amikor azt mondtam, elég, én nem megyek tovább. Leszóltam az amerikai srácnak, hogy lemehetek, lemehetek? Mondja, még menjek tovább, másszak a jobb lábammal arra az egyik kis cuccra, mondom nem, nem, inkább lemegyek, "I don't feel safe!", úgyhogy gyorsan lementem és fellélegeztem, amikor éreztem a földet a lábaim alatt :)
A többiek nagyon ügyesek voltak és volt még fenn egy olyan kötélpálya, hogy egy kötélen kellett menni és kettőn meg kapaszkodni. Igazából nem is kötél volt, hanem valami drótszerű cucc. Mondom, kipróbálom, biztos nem lehet olyan nehéz... Felmentem, de már az elején annyira elkezdett imbolyogni ide-oda, hogy teljesen bepánikoltam. Elkezdtem menni, de mondom á, kizárt, hogy én ezen végigmenjek és le fogok esni és úristen, de gáz lesz. Az amerikai srác biztatott, hogy na hajrá, hajrá, de mondom neki nem, nem, visszamehetek? És mondta, hogy persze. Mikor meg visszamásztam, akkor elkezdi, hogy azért good job, mondom nem, ez nagyon nem good job :D

A tegnapi otthonhiányom közben kinyitottam a harmadik heti üzenetemet is. Kriszti, az életünk abszurd és groteszk, minden pillanatról pillanatra és napról napra változik, úgyhogy nem kell aggódni, ha épp valami rossz történik, mert úgyis jön mindig valami új :)

Puszi

Szabcsi

Ui.: Tényleg nemsokára megyek haza, akár hiszitek, akár nem :) Hiszen mindjárt JÚLIUS! :)