Kids are here, kids are here!

A hétvégén megérkeztek a gyerekek, úgyhogy megrövidültek a reggeli utáni szüneteink - most már csak arra elég, hogy Barnabasszal szundítsak egyet a Farmhouse-ban -, és a 4 vacsora miatt meghosszabbodott az esti   munkaidőnk is. Sokkal többen is vannak már a táborban, több kajával, vizeskancsóval, limonádéval, teával kell szaladgálni, úgyhogy a nap végére teljesen hullák szoktunk lenni. Tegnap a második reggelinél el is jött a mélypont, hogy úristen, fáradt vagyok, mikor lesz már ennek vége?!, de a nap végére már elmúlt ez az érzés, mert tudtam, hogy holnap végre szabadnapom lesz és aludni fogok reggel minimum 10 óráig :)

A legkibírhatatlanabb dolog itt az időjárás. A páratartalom borzalmasan magas, 70% körüli és néha komolyan úgy érzem, hogy nem kapok levegőt. Valamelyik nap olyan okos ötletünk támadt, hogy a reggeli és az ebéd közti másfél óránkban elmegyünk futni... hát nem kellett volna. Persze utána jó érzés volt, hogy aktívan töltöttük a délelőttöt, de olyan párás volt az idő és fülledt meleg, hogy utána egész ebédidő alatt majd meghaltam, annyira melegem volt. Tényleg, Adom és Bogyi, üzenem, hogy az utóbbi napokban a konyhán úgy éreztem magam, mint ti, amikor nyáron egy helyben ülve is szakad rólatok a víz, úgyhogy most már átérzem, mennyire rossz nektek :) Tegnaptól meg befelhősödött az ég, és össze-vissza vagy esik vagy nem, jelenleg olyan semmilyennek nevezném az időt, se meleg, se hideg.

Az utóbbi időben nem történt túl sok újdonság, a napjaink hasonlóak, annyiból más, hogy már nem kávés vagyok (thank, God!), hanem a harmadik soron "runner", ami annyit takar, hogy ha elfogy valamilyen kaja, akkor nekem kell kihozni az újat a konyhából és kicserélnem a régit. Ezt szeretem, mert sokkal mozgalmasabb, csak bele kell szoknom, mert első nap két helyen sikerült megsütnöm a karomat a forró tepsivel, de semmi vészes, mielőtt bárki rémeket látna :) Viszont sokkal több vele a munka is, úgyhogy jóval fáradtabb is vagyok utána.

Tegnapelőtt ebéd után épp törölgettem az asztalokat, mellettem pedig söprögetett Travis, az egyik "felettesünk". Nem nevezném főnöknek, mert nem az, csak ő is itt dolgozik, de nem egy sima food service assistant, mint mi, hanem valamilyen dining hall manager. A lényeg, hogy elég idegesítő, mert nekünk megvan a beosztásunk, hogy ki mit csinál, ő meg sokszor belekontárkodik és elküld például a kajával a kettes sorra, mikor nekem a hármassal kellene foglalkoznom... A lényeg, hogy söprögetett mellettem és már egyre közeledett. Én meg féltem, hogy körbe fog söpörni és akkor nem lesz férjem (aki nem ismerné, igen, van egy ilyen babona és nem, nem vagyok babonás, csak ne söpörjenek körbe és ne kelljen az asztal sarkára ülnöm), szóval mikor már majdnem elment mögöttem a seprűvel, akkor ugrottam egyet a másik irányba, hogy "Stop, don't sweep me around!" Szegény csak pislogott, hogy ez most megőrült vagy mi van, mire elkezdtem neki magyarázni, hogy ez egy babona nálunk és bla bla, amiből annyi leesett neki, hogy ez akkor balszerencsét hoz, mondom igen. Majd nevetett egyet és elment a másik irányba :D Azóta nem is jött a közelembe, amikor az étkezések utáni söprésekre került sor :)
Amúgy utána elgondolkoztam azon, hogy ez vajon a felmosókra vonatkozik-e vagy csak a seprűkre... de mivel nem tudtam eldönteni, ezért úgy döntöttem, a biztonság kedvéért, azt sem szeretném, hogy körülöttem felmossanak, szóval előre figyelmeztettem mindenkit erre is :)

Szabadnap - végre!

A nap: amikor végre van időm magamra, amikor kaja után pakolás helyett kisétálhatok az ebédlőből, amikor órákig skype-olhatok és nem utolsó sorban, amikor büntetlenül délelőtt 10-ig alhatok... :)

Az utóbbi napok kialvatlansága miatt nagyon jólesett a mai day off. Tegnap a fiúk nagyon unatkoztak a rossz idő miatt, egész nap neteztek, feküdtek és azt mondták ez rosszabb, mintha dolgoznának. Hát nekünk nem ilyen volt a napunk, én nagyon élveztem végre ezt a semmittevést - ami nálam tényleg nagy szó ugyebár :)

A délelőtt gyorsan elment a kései kelés meg a skype miatt, délután pedig végre elmentünk a beígért falmászásra... A teljesítményemet inkább nem firtatnám, de maradjunk annyiban, hogy nem volt valami fényes :) Sosem volt tériszonyom, de valahogy most nem éreztem biztonságban magam, hiába voltunk rácsatolva a kötélre meg volt a fejünkön sisak. Már az elején, mikor másztam és néztem felfelé, mondom úristen, nekem ez nem fog menni... Aztán másztam, másztam, de volt egy pont, amikor azt mondtam, elég, én nem megyek tovább. Leszóltam az amerikai srácnak, hogy lemehetek, lemehetek? Mondja, még menjek tovább, másszak a jobb lábammal arra az egyik kis cuccra, mondom nem, nem, inkább lemegyek, "I don't feel safe!", úgyhogy gyorsan lementem és fellélegeztem, amikor éreztem a földet a lábaim alatt :)
A többiek nagyon ügyesek voltak és volt még fenn egy olyan kötélpálya, hogy egy kötélen kellett menni és kettőn meg kapaszkodni. Igazából nem is kötél volt, hanem valami drótszerű cucc. Mondom, kipróbálom, biztos nem lehet olyan nehéz... Felmentem, de már az elején annyira elkezdett imbolyogni ide-oda, hogy teljesen bepánikoltam. Elkezdtem menni, de mondom á, kizárt, hogy én ezen végigmenjek és le fogok esni és úristen, de gáz lesz. Az amerikai srác biztatott, hogy na hajrá, hajrá, de mondom neki nem, nem, visszamehetek? És mondta, hogy persze. Mikor meg visszamásztam, akkor elkezdi, hogy azért good job, mondom nem, ez nagyon nem good job :D

A tegnapi otthonhiányom közben kinyitottam a harmadik heti üzenetemet is. Kriszti, az életünk abszurd és groteszk, minden pillanatról pillanatra és napról napra változik, úgyhogy nem kell aggódni, ha épp valami rossz történik, mert úgyis jön mindig valami új :)

Puszi

Szabcsi

Ui.: Tényleg nemsokára megyek haza, akár hiszitek, akár nem :) Hiszen mindjárt JÚLIUS! :)

Pár nap, de rengeteg élmény

Amikor a kultúrák találkoznak...

A második hétre teljesen összeszokott az international staff a konyhán. Olyannyira, hogy már majdnem minden magyar káromkodást megtanítottunk nekik, a kedvencem az volt, amikor jött az egyik srác felénk és Filippo odaszólt neki: "Where were you, kurva?" :D A legviccesebb pedig az, hogy már mi magyarok is olyan akcentussal mondjuk a magyar szavakat, mint a külföldiek, akiknek megtanítottuk őket. Egyébként mi is tanulunk csehül is, lengyelül is. Valamelyik nap körbeültünk a kabinjaink előtt és beszélgettünk közben meg tanultuk a kifejezéseket és össze-vissza röhögtünk, mert képtelenek voltunk őket normálisan kiejteni :) Már egyre jobban keverjük a nyelveket, de így egyre viccesebb az egész. Egyik vacsora közben például már arról is beszélgettünk, hogy az egyes állathangok, mint a brek-brek vagy a vau-vau, hogy van csehül... egyre jobbak vagyunk :D
Azon a napon este nagyon sokáig röpiztünk, már fel kellett kapcsolni a világítást is, és közben a Field House-ban '80-as évek disco volt. Persze nekünk is, nemcsak az amerikaiaknak, de inkább játszottunk, mint oda mentünk. Amúgy, a '80-as évükről csak annyit, hogy felváltva ment Icona Pop, Macklemore, Skrillex és  Adele... tényleg, that's the real '80s.

Még mindig megúsztam az egybe részes fürdőruhát :)

Tegnapelőtt minden staffosnak részt kellett vennie egy swimming testen, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy tudunk úszni vagy legalábbis, ha egy hajóról, kajakról, kenuról vagy szörfdeszkáról beleesünk a vízbe, akkor nem fogunk megfulladni és kievickélünk valahogy. Tisztára bepánikoltam, hogy na ne, ez azon a részen van, ahol nem lehet bikiniben lenni officially, de én nem vagyok hajlandó felvenni az egybe részes fürdőruhámat. Szerencsére többen voltunk így lányok, két másiknak csak bikinije van itt, szóval megkérdeztük, és mondta, hogy persze, úszhatunk bikiniben :) Máris több kedvvel mentem a vízbe, ami egyébként kb 20 fokos lehet, mert igaz, hogy nappal nagyon meleg van, de éjszaka még mindig kell a két takaró, meleg pulcsi és meleg zokni. Leúsztuk a kötelező 5 hosszt, utána meg még pancsoltunk is egy kicsit. Sőt, van egy csúszda a gyerekeknek a dokk végén, egyáltalán nem nagy, de lehetett használnunk. Én azt hittem, bele fogok szorulni, de nem és olyan nagy seggeseket estünk a vízbe, nagyon jó volt :) Az első csúszásnál még sikkantottam is egyet ijedtemben, de nagyon jó volt.

1st Day Off

Csütörtökön megvolt az első szabadnapunk. Közös volt mindenkinek, mert délelőtt elvittek bennünket Social Security Numbert igényelni, ami az itteni TB kártyának felel meg. Utána visszajöttünk és lementünk a többiekkel napozni a tóhoz, nagyon kellemes idő volt. Kezdek most már én is barna lenni, és így kevésbé is irigykedem a Balaton parton hasat süttető otthoniakra :)
Délután szervezett nekünk a tábor egy buszos utazást Freeportba, ami kb. egy órányira van innen. Ismét iskolabusszal mentünk, de hogy az mennyire de mennyire kényelmetlen. Borzasztó! Rövid távon még el lehet viselni, mikor a Walmartba megyünk vásárolni, de egy óra... Nem tudtunk már hogy ülni, feküdni, mert közben mindenki fáradt volt és aludni akart, de végül megérkeztünk. Freeportban van egy pár sétálóutca, meg jó pár drága bolt, szóval csak nézelődtünk meg turistáskodtunk :) Jó volt végre kimozdulni meg szépen felöltözni a táboros lét után. A Meki az nagyon vicces volt, kívülről úgy nézett ki, mint egy lakóház, belülről meg ugyanolyan volt, mint minden más Meki otthon. Sőt, még a kalóriákat is kiírták a kaják mellé a táblára :D Nem mintha itt bárki is foglalkozna vele... Hihetetlen, hogy mennyi elhízott ember van itt. Például a Walmartban láttunk egyet, aki már menni sem tudott, ilyen kis elektromos cuccal játr, de azért a fánkosnál extra nagy, extra édes és extra krémes donutot kért.
Freeport után visszamentünk Augustába, ahol kb 7 amerikai miatt kellett 3 órát eltöltenünk a semmivel, mert ők addig moziba mentek... Mi nem akartunk, mert fölösleges pénzkidobás lett volna meg itt elég drága a mozi plusz még hozzá bármi, amit az ember venni szeretne. Helyette körbejártuk a boltokat meg a Walmartban vettünk valami kaját, aztán nagy nehezen elérkezett az este fél 10 és hazajöttünk.

Kajak? Kajak!

Mint tudjátok, nem vagyok egy sportember. Sosem sportoltam semmit sem, tavaly kezdtem el csak az aerobicot. Ma viszont, úgy döntöttünk, sportnapot tartunk... muszáj is ennyi finom kaja mellett :) Délelőtt voltunk a kondiban biciklizni meg tornázni, délután pedig életemben először kipróbáltam a kajakot. Azt hittem, bonyolultabb lesz, de nagyon kellemes volt és legalább még többet barnultunk. Persze az arcom kicsit megégett hiába kentem be naptejjel, de még nincsen főtt rák fejem, annyit nem voltunk kint :) A víz egyre jobb és ezt is együtt csináltunk a konyhás brigáddal, úgyhogy nagyon összetartóak vagyunk. Este meg elmentünk a lányokkal futni a tó körül, de újra rá kellett jönnöm, a futás továbbra sem nekem való és továbbra sem szeretem. Hát igen, van, ami sosem változik :)
Holnaptól új világ köszönt ránk, mert the kids are coming, kids are coming. Vége a csendnek, a nyugalomnak, a hosszú szabadidőknek, úgyhogy előre szólok, ha nem írok hamar vagy nem vagyok gépnél annyit, az csak azért van, mert sok a dolgom vagy van valami közös programunk a többiekkel :)

Puszi

Szabcsi

Ui.: Üzenem a második heti üzenetírómnak, hogy hiányzik a tyúkólunk a Pillér Dezső utcáról és hiányoznak a nyári esték a Lúdlábas ücsörgéseink a hajnali kószálásokkal, de ami késik, az nem múlik! :) Ja és ha hazamegyek, akkor Vilcsit elraboljuk a csokis gofrijaival együtt! :)

What a nice campfire - SE

Vasárnap este 10-kor elvittek minket ismét vásárolni a Walmartba. Most két iskolabusszal mentünk az amerikaiakkal, de úgy kiabáltak, hogy mi hiába próbáltunk beszélgetni, még a saját hangomat sem hallottam. Amikor megérkeztünk, akkor meg örömujjongásban törtek ki, hogy óóó, Walmart! Azt hiszem, mi nem szoktunk ennyire örülni egy Tesconak... :D
Fél 12-kor indult vissza a busz, de 4 takarító az international staffból lekéste. Mi már gondoltunk arra, hogy lehet nem értek vissza, mert ott volt az egyik lány kabátja az ülésen, de azt hittük, hogy csak a másik buszra szálltak fel, hátha az csendesebb. De nem, amikor visszaértünk, kiderült, hogy nincsenek meg, szóval gondoltuk, szólunk az Office-ban, hogy páran ott maradtak a Walmartban. Odamentünk, de már tudtak róla és egy vigyorgó nő konkrétan elterelt minket, hogy menjünk, már tudnak róla, már küldtek értük egy kocsit és thank you, guys, thank you. Úgy éreztük magunkat, mintha így két kézzel tolnának minket, hogy na te international staff húzzál innen vissza az út másik oldalára :D

Nem mintha zavarna ez az elkülönülés, sőt! Nagyon jól elvagyunk együtt a kitchen-ös brigáddal és szerdára vagy péntekre Filippo szervezett is nekünk közös programot, megyünk falat mászni :) Már előre félek, mennyit fogok bénázni :)

Tegnap ebéd után tartottak nekünk egy emergency tájékoztatást. Ha 15-ször nem mondta el a Boss, hogy a kódok mit jelentenek, akkor egyszer sem :D Szóval, el ne felejtsétek, a blue code (folyamatos csengőszó) az a fire, missing camper, missing swimmer és a focipályára kell menni mindenkinek! Ha pedig jön az ellenség, akkor black code és mindenki run, hide, fight! :D (Persze a gyerekek erről nem tudhatnak, hogy ilyen létezik.) Vacsinál ezzel poénkodtunk, mikor eltűnt Travis, az egyik konyhafőnök, és akkor Filippo elkezdi, hogy: "Where is Travis? Blue code, blue code!" :)

Este lenéztünk a Camp Fire-re. Még a zene is elhallgatott, mire odaért az international staff... :D Azt hittük, hogy majd olyan hatalmas tábortűz lesz, mint amilyen a filmekben szokott lenni, de volt egy kis pici valami, mint amelyinen otthon nyársalni szoktunk. Nice. :D
Aztán énekeltek, történeteket meséltek, mi meg a hátsó sorban röhögtünk. Úgy éreztem magam, mint egy iskolai ünnepségen, tudjátok, amikor nem szabad megszólalni, de valaki mondott valami vicceset és alig tudod visszafojtani a nevetést. Az utolsó számnál meg mindenki felállt, összekarolt és ordítva énekelt, kivéve mi - hát igen, a staff... Hazafelé meg is jegyezte az egyik srác, hogy ezeket az amerikaiakat nem érdekli semmi, felállnak, énekelnek, ordítanak, dőlöngélnek, a hájuk 5 perces időeltolódással utánuk... :D
Az utolsó szám után néma csend, majd valaki elkezdett trombitán eljátszani egy dallamot - kissé hamisan, de nem gond - utána pedig gyorsan és csendben vissza kellett mennünk a Farmhouse-ba vagy a saját szálláshelyre. Igaz, kint vagyunk egy erdő közepén, Maine állam szélén, közel s távol semmi ember, még térerő sincs, de azért menjünk csendben. Oké. :D

És csak hogy tudjátok, nem felejtkeztem meg a születésnapi üzeneteimről :) Kihoztam magammal 10 darabot, minden hétre egyet és ez volt az első hetiben: "Ki nappal álmodik, sok olyasmit tud, ami rejtve marad a csupán éjszaka álmodók számára." (E. A. Poe)

Puszi

Szabcsi

1st weeek comes to its end

Lassan közeledik az első hét vége, de már olyan, mintha egy hónapja itt lennénk. A munkába már teljesen beleszoktunk és ma szerencsére nem kellett lemennem reggelinél segíteni két munkatársammal, így aludhattunk 9-ig :) A többiek meg hoztak fel egy kis müzlit reggelire, úgyhogy még éhen sem haltam az ebédig.
Már egyre jobbak vagyunk a kajaelcsenésben, mert amúgy nem lehetne, nehogy a Boss Boss problémázzon, de egy kis gyümölcsöt, tejet, narancslevet mindig sikerül kicsempészni a zsebeinkben. Ami jól is jön, mert a vacsora 16.45-kor van és estére meg szoktunk éhezni.

Egyébként a kaja nagyon finom és szerencsére rengeteg a saláta... tudjátok, hogy én otthon mennyi salátát szoktam enni, hát akkor szorozzátok meg azt legalább 3-mal és az az itteni adagom :)
A kajáltatás az úgy működik, hogy van 3 "line" amire sorban kipakoljuk az ételeket, aztán amikor jön enni a tömeg, akkor folyamatosan figyeljük, hogy ami elfogy, azt újra tudjuk tölteni. De néha legszívesebben felrúgnám az amerikaiakat, mert nem képesek arrébb menni, mi meg ott egyensúlyozunk a forró tálca hússal vagy pizzával vagy akármivel, és alig férünk oda, hogy le tudjunk pakolni.
Amúgy hihetetlen, hogy az igazi konyhások (nem mi, a pakolgatós international staff) képesek minden zöldséget külön tálba pakolni és apró darabokra felvágni... egy kis paradicsom, egy kis hagyma, egy kis összetépett saláta, egy kis reszelt répa, egy kis borsó vagy egy kis reszelt sajt. És minden ilyen mini tálakban van kitéve, mindegyikhez külön-külön szedő.,, Nemhiába mondta az egyik mosogatófiú mielőtt megérkezett a plusz 100 ember pár napja, hogy ez csak annyit jelent a dishwash staff számára: még több mosatlan edény! :)

Az a jó, hogy állandóan együtt lógunk mi, magyarok, így az angoltudásunk a lehető legjobb szintre fog fejlődni... Tegnap a Farmhouse-ban ücsörögtünk este 11-kor a fiúkkal, mellettünk pedig az amerikaiak ordítva énekeltek gitárkísérettel. (Állítólag lesz nekik valami Ki mit tud? is jövő hét pénteken...) Közben odajött egy amerikai srác, hogy nézhet-e tv-t, de egyikünk sem értette, hogy pontosan mit mondott, én azt hittem, hogy azt kérdezte, foglalt-e ez a hely, ezért mondtam, hogy "No". Kissé összezavarodottan visszakérdezett, és másodjára már a többiekkel együtt mondtuk, hogy "No." Aztán elkezdett magyarázni újra, akkor már sikerült felfognunk, mit akar, és mondtuk, hogy ja, persze, persze, nézheti. De szegény be se tudta kapcsolni, meg ment valami dvd is, úgyhogy inkább hagyta az egészet a fenébe és elment :D

A farkasokról egyébként annyit, hogy tegnap még este 11 után lementünk sétálni a tópartra, és ott nagyon lehetett őket hallani a víz miatt. Kicsit úgy éreztem magam, mint a Harry Potterben, amikor menekültek a vérfarkas elől :) Persze nem volt semmi probléma, szóval nem kell attól tartani, hogy nem megyek haza, mert széttéptek a farkasok. Amúgy azt hiszem tegnap délután láttunk egy rókát a faházainknál, de egyébként semmi különös :)

És hogy mindenki örüljön, egy jó hír: megkaptuk ma este a konyhai beosztást jövő hétre és minden reggelinél és vacsoránál én leszek a Coffee Girl! Nem tudom, komolyan meggondolta-e Filippo, hogy rám bízhatja ezt a munkát :D

Puszi

Szabcsi

Ui.: Se ki se be, üzenem, hogy hamarosan megkapjátok az első feladatokat a kincsetekhez. De valószínűleg nem képeslap formájában, mert a táborból nem nagyon fogok kimenni, max a Walmartba, mikor szerveznek bevásárlótúrát, de onnan meg nem tudok küldeni. Meg elég sok idő lenne, mire hazaér, szóval majd valahogy  eljuttatom nektek :)

Smile, coffee girl, smile!

„Azt hiszem, mi kaptuk a legjobb munkát az egész táborban!” – jelentettem ki könnyelműen a második munkanapunkon.

Aztán eljött a harmadik, megérkezett még 100 counselor… és hol van még az 500 gyerek?!

Tegnap valóban aranyéletünk volt, reggel pár órát voltunk a konyhán, utána a 2 és fél óra szabadidőnkben elheverésztünk a Farmhouse-ban (ami annyit jelent, hogy a kitchen staff körbeül a laptoppal és facebookozik). Délután 3 óránk volt a semmittevésre, akkor elmentünk teniszezni… hát a teljesítményünkön van mit csiszolni, de nagyon sokat nevettünk a bénázásainkon. Meg itt bármit is csinálsz ugyebár, hüvelykujjak fel és good job, guys! :)

Ma hivatalosan is coffee girl lettem. Filippo (magunk közt már csak Calippo) a reggelinél és a vacsoránál is engem rendelt a kávé mellé, hogy őrizzem és figyeljem, amikor kifogy. Ezzel nem is lenne semmi baj, de még egy szimpla kávéfőzést is sikerült elrontanom :D Bekapcsoltam rendesen, de utána valami miatt túlfolyt, aztán gyorsan kikapcsoltuk a lányokkal, de még mindig jött és jött, minden elázott, de aztán sikerült megoldani. Csodálom, hogy ezután még rám bízta az üres termoszok visszapakolását a mosogatóba.

Egyébként szörnyű ez a mosolygás mánia itt. Még ha nem is tetszik valami, akkor is vigyorognak és thank you, thank you. Tegnap ebédnél levest kellett kiszednünk és jöttek oda sorban az emberek telivigyorral, hogy „Oh girls, what kind of soup is this?” Visszaválaszoltuk, hogy chicken noodles, mire még mindig vigyorogva letették a felemelt levesespoharat és 90 fokos fordulattal elfordultak egy thanks-szel. Otthon szerintem mindenki fintorgott volna egyet, ha nem szereti és benyögte volna a „fuj, utálom” szöveget. :)

Szerintem pár hét és nagyon elegem lesz ebből a mézesmázosságból. Már ma is megszólt a konyhafőnök, hogy smile, smile, smile, én meg csak annyit habogtam, hogy oké, oké, oké.

Minden otthoninak üzenem, hogy irigykedem rátok a jó idő miatt, bár ma már megfogott picit a nap, amikor kiültünk az erkélyre a szabadidőnkben. Holnapra be is terveztünk egy kis napozást, de pont most ugrott fel az egyik lány a szobában, hogy megint esik… csodálatos.

Welcome to Maine! :)

Puszi

Szabcsi

Good job *telivigyor* Good job !

Az a jó itt, hogy ha még rosszul is csinálsz valamit, akkor is rád mosolyognak, felemelik a hüvelykujjukat és annyit mondanak: "Nice, good job!"

Most töltjük a harmadik napunkat a táborban és ma végre kisütött a nap, felmelegedett az idő és mindenkinek sokkal jobb a kedve. A munkánk nem túl megerőltető (még! - a gyerekek csak jövő hét végén érkeznek), úgyhogy rengeteg szabadidőnk van. Reggelihez 6.30-kor kelünk, 7-től előkészülünk, kivisszük a kajákat, vizeskancsókat, kávét főzünk és többnyire állunk és nézünk, mert elég sokan vagyunk a munkára :) Reggeli után összepakolunk, letakarítjuk az asztalokat, felmosunk, és fél óra alatt végzünk is - ma például 9-kor végeztünk és így fél 12-ig semmi dolgunk sincsen. Ebédnél meg vacsinál kb ugyanez a helyzet.

Tegnap odajött hozzánk egy amerikai srác vigyorogva, hogy "Oh, where are you guys coming from?" mire nagy lelkesen válaszoltunk: "Hungary." Már arra számítottam megint elsütik az "Are you hungry?" viccet, de helyette csak azt mondta: "South America right?" 

... 

Azt hiszem, látni kellett volna az arcunkat abban a pillanatban, de végül is jót nevettünk rajta :)

A szabadidőnk nagy részét a Farmhouse-ban töltjük, itt van free wifi, zene, tv, kényelmes fotelek. A CCUSA főnökünk, pont most írta, hogy akkor ha megérkeztünk, mostantól egy szót se beszéljünk magyarul... hát igen, a konyhán 8-an vagyunk magyarok, a Farmhouse-ban pedig általában együtt ülünk laptoppal az ölünkben, írogatunk az otthoniaknak, közben beszélgetünk (magyarul! :D) és röhögünk valamin. Sőt, inkább mi tanítjuk magyarul a konyhán a 2 cseh és az ukrán lányt. Mondtam is nekik, hogy minden nap megtanítunk nekik 5 szót, aztán profik lesznek a nyár végére.

Tegnap elvittek minket a Walmartba vásárolni egy sárga iskolabusszal. A sofőrünk egy nagydarab, ősz hajú, vigyorgó nagymama volt :) Nagyon lepukkant helynek gondolhatják ezt a Magyarországot, mert Filippo, a konyhai főnökünk, azt mondta, hogy akkora huge lesz ez a Walmart, mintha az összes otthoni boltot egy helyre pakolnák... hát igen, olyan volt mint egy nagyobb Tesco otthon. De jól elszórakoztunk a többiekkel a hülyébbnél hülyébb és haszontalanabbnál haszontalanabb cuccokkal :) Le is fényképeztem párat, majd hamarosan töltöm fel őket facebookra, pár embernek meg is találtam a személyes kedvencemet :)

És hihetetlen, hogy mindent ilyen műanyag kanna szerű kiszerelésben árulnak. Nemcsak a bort, mint otthon, de még az Ice Teát és a vizet is, komolyan úgy nézett ki, mint valami benzines kanna... nem volt túl bizalomgerjesztő :)

Szabadnapunk az még nem lesz egy darabig, de eléggé ráérünk napközben, úgyhogy nem is bánjuk annyira. Azt hiszem, mi kaptunk a legjobb munkát a táborban, főzni se kell, mosogatni se, csak feltölteni a kiürült ételeket, kivinni és leszedni, pakolni, felsöpörni és felmosni.

A kezdeti nehézségek pedig kezdenek eltűnni, és azt hiszem, végre sikerült felfognom, hogy itt vagyok a nagy Amerikában.

Sok puszi otthonra!

Szabcsi

Ui.: Andi, remélem, Brokkoli jól van, nagyon vigyázz rá! :)

Június 11 - A nap, ami sosem akart véget érni

Hajnali indulás, 9 óra repülőút 3 óra várakozással, fél órás szundikkal és repülőn nassolásokkal… és még mindig csak délután egy óra van. Tényleg úgy éreztem, hogy sose lesz vége ennek a napnak...

A repülőút kellemesebben telt a vártnál, Pestről Amszterdamig kaptunk finom reggelit kávéval. Amszterdamban 3 órát kellett várnunk a csatlakozásra és gonosz tekintetű emberek elbeszélgettek velünk, hogy mik is a terveink az USA-ban és nincs-e nálunk bomba vagy bármi hasonló. Egyébként 10-en ültünk a repülőre várakozva és persze kit talált meg az első közvélemény-kutató nő? Hát persze, hogy engem... de legalább a többiek jót nevettek rajtam :)

Bostonba majdnem 7 órát repültünk még, sikerült végignéznem az Aranyhajat és az Éjsötét árnyékot, unalmamban meg vagy 3 másik filmbe belekezdtem… a Nyomorultakba például azért, hogy a zenéjére hátha jobban el tudok aludni.

Bostonban várt bennünket a táborból pár ember, hogy elvigyenek minket Maine-be. Azt mondták az út már csak 2-3 óra lesz odáig… természetesen minimum 4 óráig zötykölődtünk. Vicces volt, mert a rádióban a zenék majdnem ugyanolyan sorrendben következtek egymás után, mintha a telefonomon hallgattam volna az új számaimat. Az úton amúgy már beszélgetni sem volt erőnk, mindenki csak bámult kifelé az ablakon, laposakat pislogott, én pedig próbáltam felfogni, hogy igen, tényleg Amerikában vagyok és igen, tényleg nem megyek haza egy ideig. Még jó, hogy minden sarkon van egy Dunkin Donuts... az segített elhinni :)

A végén már nem hittük, hogy bármikor is odaérhetünk, már úgy voltunk vele, hogy elvisznek bennünket az Államok szélére és eladják a veséinket, amikor szólt a sofőr, hogy közeledünk. Itteni idő szerint fél 7-kor megérkeztünk és azonnal kaptunk vacsit, valamilyen husit salátával, desszertnek pedig az elmaradhatatlan cukros süti, ami így kinézetre szerintem liszt-élesztő-vaj-cukor kombinációból állhatott össze.

A kabinjainkban 8-an vagyunk, sajnos nincsenek ablakok, csak hálók, így elég hideg van. Még mindig esik az eső, de beígérték hétvégére a melegebb időt… reméljük, ez nem olyan ígéret volt, mint a pár óra alatt ideérünk Bostonból. Még szerencse, hogy az Amszterdam-Boston járatról elcsórtuk az ajándék takarónkat, így kevésbé fogunk fázni az éjszaka.

Holnap reggel 7-től kezdünk a konyhán, szerencsére a tizenvalahányfős személyzetből 8-an magyarok vagyunk, van még 2 cseh és 3 ukrán, úgyhogy azt hiszem jól megleszünk :)

Az otthoniak hiányoznak, de annál jobb lesz augusztus végén, amikor hazaérek :)

Puszilok mindenkit!

Szabcsi