A harmadik hét végére eluralkodott a káosz a konyhán.

Pénteken a gyerekeknek valamilyen speciális napja volt - amiről minket persze nem értesítettek -, azaz ők tovább aludhattak egy órát, mi pedig az étkezőben ülhettünk és várhattuk, amíg befáradnak. Filippo mondta, hogy addig aludjunk, ha fáradtak vagyunk, úgyhogy összetoltuk a padokat és ott feküdtünk mindannyian egy fél órát. Meglepő módon sikerült elaludnom - igen, tényleg, akár hiszitek, akár nem - és annyira rossz volt felkelni és visszamászni a sorok közé sütiket hordani. Mert a special day-en hatféle süti van nekik reggelire - Andi, te imádtad volna, el is képzeltelek, amint ott válogatsz -, de szerintem ezek sem a legfinomabbak, túl édes, túl cukros és mindnek ugyanaz a furcsa alapíze van.
A kaotikus helyzet tovább folytatódott este is. Azt tudni kell, hogy minden vacsorára van pasta, szósz és parmezán. A gyerekek imádják, főleg a tésztát, még ha van valamilyen hús rizzsel, akkor is tésztával eszik és nem is kell rá szósz nekik, elég csak a parmezán. Nem tudom, miért nem tudták már ezt ennyi év után a séfek, de már a harmadik vacsorára elfogyott az összes tészta, mi meg ott álltunk és vártuk, hogy kifőzzék. Közben a line-okon egyre többen és többen lettek, néhányan elszállingóztak, mert megunták a várakozást, mi meg utána nem győztünk rohangálni az újabb és újabb adagokkal...

Vasárnap a counseloroknak szabadnapjuk van, szóval az is speciális nap volt a gyerekeknek. Ugyanúgy sütihegyek várták a reggelizőket, ezen felül pedig külön nekik felállítottak egy pultot, ahol omlettért állhattak sorba és azt tették nekik bele, amit kértek. Ez tök jó lett volna, ha mi, az international staff is kaphatott volna belőle... Nekünk azt mondták, hogy no, csak a gyerekek, én meg kedves szavakkal illetve őket puffogva elvonultam az asztalunkhoz, hogy remek, ehetek megint bagelt sajtkrémmel és joghurtot banánnal. Ráadásul Filipponak szabadnapja volt tegnap és Travis volt a főnökünk, aki komolyan semmit, de semmit sem tud! Csak járkál, osztogat feladatokat, amiket magunktól is tudunk és össze-vissza kavar mindent. Tegnap például reggeli előtt már csak pár perc volt a nyitásig, de mi még akkor sem tudtuk, hogy mit hova pakoljunk. A konyhafőnök kitalálta, hogy legyenek egy soron a palacsinták, másik soron a joghurtok a müzlivel és a harmadikon meg a sütik. Erre odajött a Boss, azaz a táborvezető, hogy ez nem jó, pakoljuk át... közben a gyerekek már be akarták törni az ajtót, hogy jaaaaaaj, pancakeeeeees...! Úgyhogy sikerült egy pár ide-oda futkosást produkálnom a sütis tálcákért meg a hozzávaló szedőkért.
A problémák persze itt nem értek véget, mert reggeli közben elfogyott a tányér... Travis azt mondta, megoldja, majd eltűnt egy 10 percre és visszajött egy doboz tányérral... Egy dobozzal, ami egy étkezésre sem elég. Már előre féltünk a nap hátralevő részétől. Az ebéd viszonylag gyorsan és könnyen lement, viszont Travis, most hogy főnöknek érezhette magát, nem segített nekünk a söprögetésben, csak járkált, mint valaki és nem csinált semmit...
Vacsorára elfogytak a villák és innen-onnan szedegettük őket össze, hogy legyen elég, de végül nem lett belőle semmi probléma. Úgyhogy teljes bizonyossággal állathatom - csodásan sikerült a hétvégénk.

Travis egyébként nagyon vicces dolgokat szokott produkálni. Engem legtöbbször felmérgel a hülyeségeivel, de a többiekkel mindig jót nevetünk rajta az asztalunknál kaja közben. Mint már mondtam, szokása, hogy beleavatkozzon a munkánkba és amikor már előre hozzuk ki például a meleg kaját, akkor mindig mondja, hogy wonderful, guys, wonderful.
Engem rendszeresen hátba veregetett, mint a fiúkat, úgy éreztem magam, mint mikor az amerikai filmekben a haverok mondják egymásnak, hogy yooo, men, és hátba veregetik egymást. A másik, hogy mikor járkál, csettintget és táncmozdulatokat produkál :D A csettintgetése nagyon idegesít, olyan érzésem van tőle, mintha valami kutyának csinálná, hogy hé, hozd vissza... persze nincs benne semmi ilyen szándék, mert alapvetően jó fej ez az ember, de akkor is :D Tegnap meg mikor söpörtem, odajött mellém és a csúszós padlón elkezdett táncolni és magában rapelni... én meg ott kuncogtam magamban :D

Június utolsó hetében sajnos nem sokat láttuk a napot. Szerdától péntekig folyamatosan esett az eső, borzasztóan idegesítő volt - ja meg egyébként csak én vagyok képes esőkabát nélkül eljönni Amerika egyik legcsapadékosabb államába -, most meg már 3 napja az van, hogy vacsora után elkezd esni, utána éjszakára zuhog, reggelre még nagyobb a pára és a köd, napközben meg meleg van. Komolyan, beleőrülnék, ha hosszútávon itt kellene élnem. Ilyenkor megbecsülöm a magyar időjárást, pedig azt is szidjuk mindig :)

A héten július 4-én lesz a szabadnapom, de szerintem nem fogunk elmenni sehova sem, mert ahhoz kocsit kellene szerezni, na meg olyan embert, aki tud vezetni :) Pedig jó lenne, mert all over America program lesz program hátán, de a többiek azt mondták, hogy valószínűleg itt, a táborban is lesz valami. Azt tudom biztosra, hogy este tűzijáték lesz a tóparton - legalább olyan lesz, mintha otthon lennék és augusztus 20-a lenne, ha már idén kihagyom :) Viszont az Atlanti-óceán partjára nagyon szeretnénk eljutni, úgyhogy 2 takarítós lánnyal már meg is beszéltük, hogy majd velük elmegyünk (Stefi és én a konyháról, mert vele szoktam day offos lenni), mert az egyik lány ismer egy karbantartó srácot, akinek van kocsija és szívesen elvisz minket bárhová :) Ez az egy hely, ahova nagyon szeretnék eljutni itt, a többi megmarad az utazásra.

Apropó, utazás :) Tegnapelőtt végre megvettem a repülőjegyemet a nyár végi amerikai utazgatásra. Végül 4-en fogunk utazni innen a táborból, 2 magyar és 1 cseh lánnyal fogok menni. Augusztus 12-én Bostonból elrepülünk Las Vegasba, ott töltünk 3 éjszakát, onnan pedig busszal elmegyünk Los Angelesbe. L.A-ban 4 éjszakát leszünk, onnan szintén busszal elmegyünk 2 éjszakára San Fransiscoba. Stefivel mi visszarepülünk New Yorkba, ott csak egy éjszakát töltünk, másnap este pedig indul a gépünk Budapestre, ahova augusztus 23-án 14.55-kor fogok megérkezni :)

Még fel sem fogom igazán, hogy tényleg itt vagyok és valóban fogom ezeket a helyeket látni, szerintem csak akkor fog mindez tudatosulni, ha hazaérek :) Úgyhogy ezért megéri a napi 9 óra munka, még ha néha már nagyon elegem van, nagyon haza akarok menni, nagyon aludni akarok vagy csak nagyon meg akarom ölelgetni a szeretteimet.

Puszi mindenkinek!

Szabcsi

Ui.: Las Vegasba már lefoglaltuk a szállást a Stratosphere nevű hotelben, ami magasabb mint az Eiffel torony, vidámpark van a tetején és a 3 éjszaka így is fillérekbe került :)