Már a negyedik hét...

Ma eszembe jutott, hogy mit felejtettem el múltkor leírni, ami vicces és nem olyan unalmas, mint a mindennapjaim elmesélése :)
Pár nappal ezelőtt szokás szerint szakadt az eső este. Már megfürödtem, készültem aludni, de a plusz plédem meg a macim a Farmhouse-ban maradt a szekrényemben, mert délelőtt ott próbáltam aludni, úgyhogy vissza kellett mennem érte. Azt tudni kell, hogy az úton szinte alig van világítás, ráadásul van egy árok, amin egy kis "fahíd" visz keresztül és még egy minipatak is csörgedezik mellettünk. Az eső még esett, kabátom ugye nincs, szóval feltettem a szokásos pulcsit a fejemre és sietősre vettem a lépteimet, hogy ne ázzon el a frissen mosott hajam... Ennek persze mi lett az eredménye? Hát persze hogy az, hogy a sietős tempómmal megcsúsztam és beleestem az árokba :D
(Igen-igen, hahaha, lehet nevetni)
A melegítőm szép koszos lett és mikor bementem a Farmhouse-ba, odamentem Dávidhoz és kétségbeesett hangon rákezdtem, hogy Dávid, beleestem az árokba. Mire ő szépen kinevetett, majd közöltem vele, hogy addig nem megyek vissza, amíg ő nem végez, mert nem akarok ott még egyszer egyedül menni világítás nélkül :D
Azóta minden egyes alkalommal este, ha megyünk "haza", mondják, hogy vigyázz, Szabina, menj előre, ott a híd, mi majd világítunk :)

Nappal egyébként teljesen barátságos, nem igaz? :)

Szerdánként és vasárnaponként van a hivatalos Special Day, úgyhogy tegnapelőtt megint cukor volt cukorral reggelire (elviselhetetlen!) és a gyerekeket a jó időre való tekintettel elvitték kirándulni, az egyik csoportot egy kalandparkba, a másikat pedig az óceánpartra. Reggeli után Filippo mondta nekünk, hogy süthetünk omlettet, ha akarunk, mert S-dayen a gyerekek kérhetnek olyan omlettet, amilyet akarnak a felállított pultoktól. Megcsináltuk, de annyira, de annyira finom lett! Tettünk bele sajtot, sonkát, zöldségeket és végre olyan íze volt, mintha otthon lettem volna :) És amúgy kiderült, hogy ha akarjuk, akkor a mi reggelinkre megcsinálhatjuk magunknak, szóval csak hivatalosan kaphatnak belőle csak a gyerekek :)
Délután a kirándulás miatt konkrétan az egész tábor üres volt. Elment az egész cleaning staff, mert befejezték a munkát, tőlünk is elmentek a szabadnaposok, szóval kb csak a kitchen staff, az office-osok meg a maintanence maradt a táborban. Így a délutánunk nagy része szabad volt, szóval lementünk strandolni a tóhoz, viszont közben nagyon irigykedtünk az óceános brigádra :( Remélem, azért még nekünk is sikerül eljutni a jövőben.
Este a vacsoránk után pedig olyan nagy vihar kerekedett...! Úgy ömlött az eső, hogy olyan volt a tó, mintha beton lenne és arra zuhogna az eső. Utána már csak szitált és kisütött a nap, szóval nagyon szép látvány volt, de jött vele megint a fullasztó pára...

Independence Day

Már nagyon vártam a július 4-ét az utóbbi napokban - egyrészt mert akkor voltam szabadnapos, másrészt mert kíváncsi voltam, hogy lesz-e valami különlegesség a táborban. Szerencsére nagyon jó volt az idő, olyan 30 fok körüli, úgyhogy ebéd után 3 órát napoztam a dokkon, végre kezd jó színem lenni :) (Bár az áhított, tavalyi nyár végi barnaságomhoz még jóval több szükséges...) Munka után csatlakoztak a többiek is, utána este megint úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna. Mondtam is, hogy na, ennyit a tűzijátékról, biztos nem lesz belőle semmi. De elfelejtettem, hogy ez Amerika, ez Maine és ez az egyik leggazdagabb tábor az országban... Szóval miután elállt az eső, ugyanúgy ahogyan be volt tervezve kilenckor elkezdődött a tűzijáték. Előtte elénekelték a himnuszt, teljesen más volt a hangulat alatta és utána mint otthon szokott. Az emberek ujjongtak és tapsoltak a végén, szóval eléggé meglepő volt. Maga a tűzijáték ugyanolyan hosszú volt, sőt még az is lehet, hogy hosszabb, mint augusztus 20-án szokott lenni. Ráadásul eléggé közel is álltunk hozzá, így nagyon jól láttunk mindent :)
Egyébként napközben a tábor tele volt amerikai cuccba öltözött emberekkel, zászlómotívumos gatya, póló, idióta fejdíszek, szóval csak a szokásos :)

Puszi

Szabcsi

Ui.: Köszönöm Pofika a negyedik heti üzenetemet: "Vannak dolgok az életben, amikről tudni lehet, hogy hiba, de mégsem tudod, hogy tényleg hiba-e, mert csak úgy tudod meg, hogy hiba-e, ha elköveted a hibát. És amikor visszanézel, azt mondhatod, igen, ez hiba volt! Tehát nagyobb hiba nem elkövetni a hibát, mert akkor az egész életedet leélheted úgy, hogy igazából nem tudod, hogy az hiba, vagy sem."