A napokban döbbentem rá, hogy már csak 3 hét és pár nap van hátra a munkából. Visszagondolva iszonyatosan gyorsan eltelt! A mindennapos rutin miatt csak úgy rohantak a napok, és egy idő után már az sem volt különösebben feltűnő, ha szabadnapja volt az embernek a hat másik munkanap mellett. Főleg ha a két day off között másfél hét telt el.

Acadia National Park

Kedden Stefivel ismét szabadnapunk volt. Már korábban terveztük, hogy egy amerikai sráccal a konyháról, Mike-kal, elmegyünk valahova kirándulni. Páran szombaton voltak vele az Acadia Nemzeti Parkban - amiről azt mondják, hogy a Grand Canyon után a második legszebb hely Amerikában - és mi is szerettük volna megnézni, mert a tábor oda biztosan nem fog kirándulást szervezni. Stefi meg is beszélte Mike-kal, hogy az Acadia az úticél, csak azt elfelejtette vele közölni, hogy még három plusz ember is menne velük. A helyzet utána kicsit kínos volt, mert Mike azt gondolta, hogy kettesben fognak eltölteni egy napot, mi meg azt terveztük, hogy elmegyünk egy baráti kiruccanásra...
Utána csak jöttek és jöttek a problémák, majd végül úgy volt, hogy csak ketten mennek, ezt is tudta mindenki, sőt én még szabadnapot is próbáltam cserélni, hogy akkor ne kelljen másnap egyedül lennem a táborban, amikor a többiek dolgoznak. Persze nem jártam sikerrel, mert mindenki ragaszkodott a saját napjához, én már teljesen eltemettem magam, hogy milyen rosszul jártam, de aztán Stefi és Dávid addig győzködtek, amíg sikeresen rá nem vettek arra, hogy menjek el másnap harmadiknak. 

Végül az egész jól sült el, Mike nem akadt ki egyáltalán - igazából egy hete volt olyanról is szó, hogy hármasban megyünk kirándulni - úgyhogy így el tudtam tölteni egy napot ezen a csodás helyen. Hatalmas az egész park és kocsival kell benne elmenni egyik helyről a másikra, mert olyan nagyok a távolságok. Egyszer volt az, hogy kicsit túráztunk, mert meg akartuk nézni, hogy milyen felülről a kilátás (azt hiszem Bubble Rock vagy Mountain volt a hely neve) - hát tényleg szavakkal leírhatatlan. Az ember legszívesebben csak állna és nézné, nézné és nézné :)

A nemzeti parkhoz tartozik egy kisebb strand is, amit Sand Beach-nek hívnak, ahol egy órát töltöttünk, úgyhogy boldogan jelenthetem, hogy a hatodik hetemen végre eljutottam az Atlanti-óceánhoz! :) Gyönyörű volt! Víz, ameddig csak a szem ellát, napsütés, menekülés a felcsapó hideg hullámok elől és kisodródó kagylók gyűjtése... El tudtam volna ott tölteni még több időt is, de annak is nagyon nagyon örülök, hogy végre tényleg belefuthattam az óceánba :)
 

A fürdés után még egy helyet volt időnk megnézni, a Cadillac Moutains-t. Szerintem ez lehet az egyik leghíresebb része a parknak, rengeteg ember volt ott. Az első állomáson azt hittem, hogy ennél szebbet már nem is láthatok, de tévedtem. Kicsi szigetek a távolban, óceán, öblök és messze a látóhatáron végtelen kékség, ahol már nem is tudod megkülönböztetni, hogy az az ég vagy a víz... Leírhatatlanul szép, még a képek sem tudják visszaadni a valódi látványt.

Összességében azt mondhatom, hogy egy hosszú, de csodás napot töltöttünk el az Acadiában. Picit meg is égtünk az arcunkon meg a vállunkon - ezzel fogadtak a többiek, amikor hazaértünk -, de nekünk fel sem tűnt, csak akkor, amikor már felhívták rá a figyelmünket. A meleg miatt egész nap alig ettünk valamit, de szerencsére megérkeztünk a gyerekek vacsija után, úgyhogy még leslattyogtunk a dining hallba egy kis kajáért. Vicces volt, mert a többiek közben pakoltak, söpörtek, mi meg ott ettük csirkét, a müzlit meg, amit találtunk. Aznap egyébként pont Dunkin Donuts volt reggelire és teljesen sajnáltam, hogy lemaradtam róla a korai indulás miatt - mert állítólag isteni finom -, de utána Diswash Dávid örömmel újságolta nekünk, hogy meglepi vár bennünket fent a hűtőben :) Nagyon kis aranyos volt, pakolt nekünk egy külön dobozba Szabina és Stefi felirattal egy-egy csokis meg cukros donutot, plusz ilyen pici csokigolyókat. És most már én is alátámaszthatom, hogy ez eddig a legfinomabb édesség, amit itt ettem :)

Apropó édesség! Valamelyik ebéd után a gyerekek kaptak vanília fagyit a melegre való tekintettel, amit saját ízlésük szerint megpakolhattak m&m's-szel, oreo keksszel, marshmallow-val és leönthettek csokis vagy karamellás öntettel. Persze nem fogyott el mind, úgyhogy a maradék a kitchen staffé lehetett :) Mondanom sem kell, ez is mennyei volt - szóval utána mehettem is este kondizni. De hát nem mindig van ilyen alkalom, úgyhogy megérte :)

Hamarosan otthon leszek, ne aggódjon senki :)

Puszi

Szabcsi

Ui.: Köszönöm a hatodik heti üzenetemet is: Az optimizmus vicces egy dolog, nem is létezik és mégis színesebbé teszi az életet... vagyis én biztos vagyok benne.