Egy mozgalmas 8. hét

Az utolsó előtti hetünkön hétfőre egy közös bowlingozást szervezett a tábor az egész staffnak. A counselorokkal együtt mentünk, és mivel elég sokan voltunk, szerencsénk volt, hogy az elején bejutottunk és még jutott nekünk bowling cipő és bowling pálya is.
A hely a megszólalásig ugyanolyan volt, mint a filmekben - tipikus amerikai. Mivel az aznapi "appreciation day" miatt vittek el bennünket játszani, azaz ezzel akarták megköszönni a munkánkat a táborban, ingyen volt az egész este és még kaját is kaptunk. Persze a szokásos egészséges menüt: sült krumpli, chicken nuggets, hagymakarika, pizza, brownies... :) A végén meg különböző színű lityi-lötyik voltak, gondolom tele cukorral, színezékkel meg egészségtelen cuccal. Még jó, hogy minden csomagoláson feltüntetik, hogy fat free...
Szóval ettünk egy keveset, majd elkezdtünk játszani. Végre volt egy olyan játék, amiben nem én vagyok a legrosszabb! :) Nem mintha túl sokat bowlingoztam volna előtte, olyan 4-5-ször, de azért mindig sikerült eltalálnom valamit, sőt, nem is egyszer legurítottam az összeset :) Sajnos nagyon hamar elrepült az a másfél óra, de mindenki jól érezte magát, azt hiszem, hogy már igazán szükségünk volt erre a kis kikapcsolódásra a stresszes napok után.

Ahogy korábban írtam szerdán volt az utolsó tábor által szervezett kirándulás. Mivel múltkor a munkatársam nevét húzták ki, így már biztos volt, hogy nekem lesz lehetőségem elmenni. Kedden nem is nagyon foglalkoztam vele, hogy megkérdezzem, hova megyünk másnap, meg őszintén szólva nem is volt túl sok kedvem elmenni, mert akikkel szerettem volna menni, azoknak már nem volt lehetőségük jönni. Szerdán reggel az újságban néztem meg, hogy hova lesz az utazás, és akkor láttam: Old Orchard Beach. Úristen, ez az a hely, ahova a tábor eleje óta szerettem volna elmenni! Ide szerveztek már két kiruccanást is korábban és akkor is nézegettem a fiúk képeit, hogy jaj de jó, jaj de szép, de szeretnék elmenni... :) Meg igaz, hogy láttam már az Atlanti-óceánt, de azt csak a nemzeti parkban és ez meg kifejezetten egy strand volt, szóval teljesen más.
Kicsit szomorú voltam, mert Stefiék nem tudtak velem jönni, de mikor 1 után szaladtam vissza a Sebagohoz összepakolni, jöttek velem szemben a takarítósok, hogy elengedték őket és akkor elkezdtem ugrálni, hogy jöttök ti is? jaj de jó, jaj de jó! :D
A délután nagyon jól telt, tűzött a nap, hatalmasakat hullámzott az óceán, csillogott a víz - egyszerűen tökéletes volt. 3 óránk volt strandolni és azt maximálisan kihasználtuk. Kicsit tartottam attól, hogy jaj nagyon hideg lesz a víz, mert a többiek előre beharangozták, de szerintem tűrhető volt, sőt ha 5 perc után megszokta az ember, már egyáltalán nem volt hideg :) A lányokkal belementünk és ugráltunk meg visongtunk, amikor jött a hullám. Kívülállóként biztosan teljesen idiótának nézhettek minket, de én nagyon élveztem :) Az egyik srác fotózik és csinált rólunk rengeteg ugrálós képet. Az egyik sorozat nagyon viccesre sikerült - fél óráig azon nevettem este -, mert pont jött a hullám, de olyan nagy volt, hogy én nem ugrottam elég nagyot és ellepett a víz, ő pedig szépen megörökítette, ahogy majdnem megfulladok, majd mikor feljövök a felszínre, akkor meg halálra röhögöm magam :D A 3 óra nagyon gyorsan elrepült és tisztára úgy éreztem magam, mint amikor 10 évesen strandoltunk és anyáék szóltak, hogy menni kell, de még visszaszaladtam a vízbe, hogy neeee! Innen sem akartam hazamenni, de hát egyszer muszáj volt...

A nyolcadik héten vasárnap volt szabadnapom a két Dáviddal. Már nagyon vártam, mert előző héten pénteken volt és egész héten azt tervezgettem, hogy mekkorát fogok aludni vasárnap, fél 12-ig fel sem kelek és végre nem leszek olyan élőhalott, aki bármikor és bárhol képes elaludni.
Szombat estére egy kisebb bulit szerveztek a Sebagoban, de nem volt semmi extra sem, majd utolsó héten. Elmentem kondizni, lefürödtem, hajat mostam, majd átjöttem a Farmhouse-ba, hogy megkeressem a többieket. Amikor bejöttem, a két Dávid itt ült Filippoval és azzal fogadtak, hogy hey Szabina, do you wanna go hiking tomorrow? Először kicsit ledöbbentem, hogy hiking meg tomorrow meg ó akkor biztos hajnali kelés, ó akkor megint nem lesz alvás... Aztán elmondták, hogy az lenne a terv, hogy reggel 9-kor elmegyünk a táborból Augustába reggelizni, utána onnan meg a Tumbledown Mountainra, ahova 2 óra felmászni meg visszajönni. Persze belementem, meg utána már alig vártam a másnapot és a kirándulást :) Jött még velünk egy mexikói srác a maintanence-ből, Rodrigo meg külön kocsival két amerikai ápolónő is. 
A buli miatt hajnali 2-kor mentünk aludni és 7.20-kor már keltünk, mert mi úgy gondoltunk, hogy azért csak lemegyünk reggelizni. Pakoltunk is bagel-ös szendvicset meg hoztam almát a hűtőből, és utána volt még egy óránk összekészülni. 9-kor indultunk, Filippo, Rodrigo, a két Dávid meg én egy kocsiban és a két lány utánunk.

Augustában a reggeliző hely, Augusta House of Pancakes nagyon tetszett! Tényleg, annyira tipikus amerikai volt, teljesen mint a filmekben. Leültünk és ott volt a nagy étlap, aztán odajött a pincér a kis jegyzettömbével. Kértünk kávét és persze olyan nagy bögrében kaptuk, mint a filmekben. Újratölthető is volt, oldalt ott volt kitéve egy olyan nagy kancsóban, amiben otthon a teát szoktuk főzni :) Mi a fiúkkal kinéztünk egy reggeli szendvicset, amiben tojás volt és hozzá lehetett kérni sonkát vagy bacont. A többiek nagy adag omlettet meg palacsintát ettek, majd Filippo közölte, hogy amúgy a szendvicses lánnyal a konyháról csináltatott nekünk ebédre pulykás szendvicset olyan kis csomagban, amit a gyerekek szoktak kapni minden nap :) Hát igen, ezért jó a főnökkel kirándulni menni... :)

Kaja után elindultunk a Mt. Blue State Parkba. Az út kb egy órás volt, szóval elég hamar odaértünk. Kiszálltunk, elkezdtünk összeszedni a cuccainkat és persze mi történt? Elkezdett cseperegni az eső... -.- Nem említeném meg még egyszer, de továbbra sincs esőkabátom csak kapucnis pulcsim, ami aztán nem véd túl sokat az eső elől. Na mindegy, elindultunk. Szerencsére nem tartott sokáig a csepergés, utána ki is sütött a nap és melegem is lett a párás levegő miatt.

Maga a túraút visszagondolva nem volt annyira megerőltető. Persze, menjen az ember fiúkkal túrázni, jó hogy lemarad a francba :D Velem sem volt másképp, de szerencsére Diswash Dávid mindig megvárt, mert csomót fényképezett, úgyhogy nem kellett egyedül kullognom. Az amerikai csajok is lemaradtak, és ők fel sem jöttek teljesen, mert mennydörgést hallottak, és azt hitték mindjárt ránk szakad az ég.Kb. egy óra után fel is értünk, de már megérkeztek a felhők, besötétedett az ég is. Nagyon meglepődtünk, mikor eleget fotózkodtunk a tájjal és kicsit arrébb mentünk, hogy basszus, ott van egy tó a hegy tetején :D Nagyon szép volt, és még lehetett volna fentebb menni, hogy az egész tájat belássuk, de elkezdett esni :( Még fent maradtunk kicsit, de egyre jobban rákezdett meg dörgött is és nem akartuk megkockáztatni a vihart, szóval elindultunk visszafelé.

Az út így is nagyon csúszott lefelé, főleg a sziklás részen, én persze megint lemaradtam, de most Rodirgóval. Párszor majdnem elestem, féltem is, hogy összetöröm magam, de végül épségben megúsztam :) Egyszer egy vízesésénél Rodrigo elindult a rossz irányba. Nekem nagyon nem rémlett, hogy erre kellene menni, meg is kérdeztem tőle, hogy biztosan ez-e a jó út? Mondja, hogy igen-igen... Én gondoltam, hogy nem, de mentem tovább utána, amíg el nem értünk egy olyan szakaszhoz, ahonnan már nem tudtunk tovább menni, úgyhogy vissza kellett fordulnunk és a vízesésnél el kellett mennünk a másik irányba :D
A végére eléggé eláztunk, utána elindultunk "hazafelé". Még megálltunk az egyik városban vacsizni, de én csak sült krumplit ettem, mert nem voltam éhes, utána meg a fiúk még fagyiztak egyet. Ezek a fagyizók is teljesen, mint az amerikai sorozatokban. Hatalmas gombócok, mindenféle oreos, m&m's-es ízestés és még a legkisebb adag is akkora volt, mint otthon 3-4 gombóc fagyi :)

Ez volt az egyik legjobb szabadnapom, úgyhogy nagyon örültem, hogy elmentem és elmehettem a többiekkel :) Az ilyen napok után érzem azt, hogy nem akarok hazamenni, nagyon jó itt, nem akarok visszacsöppenni a megszokott életembe és szívesen visszajönnék jövőre is... De ez sok tényezőn múlik, és a legnagyobb akadálya az egésznek a harmadév és a 3 szigorlatos vizsgaidőszak.

Puszi:

Szabcsi

Ui.: "Boldogság. Mindenki szeretné elérni. Néhányan biztosak benne, hogy megtalálják, amint hazaköltöztek. Néhányan azt gondolják, megtalálják, ha új barátot szereznek. Néhányan azt remélik, megtalálják, amint legyőzték versenytársaikat. És vannak akik nem keresik tovább a boldogságot, mert egy nap észrevették, hogy végig az orruk előtt volt." Köszönöm, Drea! :)