Parent's Day avagy sok hűhó semmiért

A keddi Acadiás utazásunk után megkezdődtek az előkészületek a szombati Visiting Dayre. Minden staffnak rengeteg munkája volt, mert az egész tábornak tökéletesen kellett kinéznie a szülők érkezésére. Tapintható is volt a feszültség a főnökök, a séfek és az international staff tagjai között is.
A konyhán csütörtökön, ebéd után kezdtük meg a nagytakarítást. Mindent tökéletesen le kellett törölni, minden asztalt, padot, sőt még az asztal lábait és a padok alját is... Teljesen fölöslegesen csináltuk meg amúgy, mert másnap reggel már ugyanúgy úszott minden a tejben meg a müzliben, de nem baj, a főnökség legalább látta, hogy keményen dolgozunk :D Utána felmosáskor spatulával kapartuk fel a földről a leragadt kajamaradékokat meg a többiek még kint is leszedték a pókhálókat meg lemosták az ablakokat. És persze ennek örömére este jött is a vihar a szakadó esővel, úgyhogy másnap lehetett az ablakpucolást is újracsinálni :D

A csütörtök gyorsan el is szaladt, majd megérkezett a péntek - a nagy nap előtti utolsó nap. Ugyanúgy kitakarítottunk, mint előtte, de délután befogtak minket a kajacsinálásba is :) Ennek még örültem is, mert végre nemcsak a monoton asztaltörlés meg söprés volt a feladatom. Dáviddal meg Fannival hátraküldtek minket felvágottakat pakolni, amiből összesen vagy 30 tálcát kellett csinálnunk. Közben tök jól elszórakoztunk, meg megkóstoltuk a szalámit, amiről kiderült, hogy olyan íze van, mint az otthoni turista szaláminak - vagy még jobb is - úgyhogy utána azt csipegettük munka közben :D Végre volt valami hazai vagy ahhoz hasonló íz így 6 hét után!
Közben odajött hozzánk a fő-fő konyhafőnök, Larry. Róla azt kell tudni, hogy borzasztóan fontoskodó és ahogy Diswash Dávid találóan megállapította, idegesítően tudálékos, sznob brit akcentussal beszél. A fontoskodása abban nyilvánul meg, hogy mindig járkál és számolgatja az ételt, hogy mennyi fogyott és mennyi van még tartalékban. Nem mintha valami profi lenne matekból, például a múltkor úgy elszámolta magát, hogy az ebéd felénél kijelentette, hogy már 2000 db melegszendvics elfogyott (mikor még 400 ember kajált maximum és ha józan paraszt ésszel belegondol az ember, képtelenség, hogy mindenki megevett 5-öt...) és elkezdett pizzát süttetni... Utána rájöttek, hogy van még egy csomó melegszendvics, aminek így a nagy része a kukában landolt, mert pizzát hordtunk ki helyette. Zseniális ez az ember tényleg...
Szóval visszatérve a péntekhez, kipakoltuk a sonkákat a tálakra, majd odajött, hogy ez így nem lesz jó. Aztán megálltunk és vártunk, amíg barokkos körítéssel elő nem adta, hogy miért nem. Azzal indokolta, hogy a diagramjai alapján a sonka az sokkal gyorsabban fogy, mint a szalámi, ezért pakoljunk kör alakban sonkát két rétegben és középre csak szalámit. Utána megjött a néger séfünk, Lewis - akit sosem lehet érteni, mert jamaicai és szörnyű akcentusa van - és elkezdtek vitatkozni, hogy mégis akkor hogy pakoljuk ki szerencsétlen felvágottakat... :D

Egyébként péntek volt a nyár legmelegebb napja itt Maine-ben. Reggel amikor felkeltem és a fürdőben bekapcsoltam a rádiót, ezzel a mondattal kezdődött az időjárás-jelentés: today's gonna be the hottest day in Maine. Akkor még nem hittem el, mert felhős volt az ég és kellemesen hűvös a levegő, de már a reggeli után majd' megsültünk a konyhában. Ez délutánra csak fokozódott és az este volt a legborzalmasabb, mert akkor a lemenő nap végig odasütött az ebédlőre, és mivel fából van az egész, nagyon beszorult a párás, meleg levegő. Nem is a hőmérséklettel volt amúgy a baj, mert kb 28 fok lehetett, de a 80-90%-os páratartalom miatt 40-nek érződött.
Emiatt napközben rendszeresen járkáltunk a hűtőbe lehűlni. Vagy úgy tettük, mintha csinálnánk valamit és mondvacsinált indokokkal bementünk, vagy egyszerűen csak nem bírtuk tovább a hőséget és beálltunk egy kis időre. 
A legjobb az esti fagyasztós történetünk volt :) Vacsira jégkrém volt a desszert és olyankor mindig hűtőládákban szoktunk kipakolni őket és abból osztogatni. Ugyanígy tettünk pénteken is, de a meleg miatt visszamentem Dáviddal a fagyasztóba, hogy együtt újratöltsük a hűtőládát a következő kajára és legalább addig is a hidegben legyek. Rögtön utánunk jött Stefi, hogy én is, én is le akarok hűlni, úgyhogy már hárman pakolgattunk meg röhögtünk, amikor hirtelen valaki kirántotta az ajtót, és megjelent Diswash Dávid is teljesen leizzadva, hogy ő most hűsölni fog :D Nagyon vicces volt a szituáció, mert maga a fagyasztó nem túl sokszemélyes, még három embernek is szűkös, nemhogy négynek :D

Maga a parent's day már kevesebb melóval telt el, délután már volt is szabadságunk vacsi előtt. Délelőtt átrendeztük az étkezőt, pakoltunk ki virágokat, másfajta tálakban tettük ki a kajákat, bőséges választék volt, külön sütispult a brownie-nak meg a cookies-nak és egy olyan levesespult, ahol kövekre volt kirakva a nagy fazék, hogy stílusos legyen... -.- Egyébként nagyon jól nézett ki, utána az egyik kissrác meg is jegyezte nekem, hogy mindig ilyet kellene csinálnunk nekik :) Persze felesleges volt ez a felhajtás, mert a szülők úgyis megtudják a gyerekektől, hogy mi szokott lenni az átlagos napokon, és én még hallottam is, ahogy az egyik kislány jött befelé és ecsetelte a nagymamájának, hogy soha sincsenek virágok, díszek, ez nem így néz ki, ez nem úgy... :D
Összességében jó volt az egész nap, nagyon jó kaják voltak, például rák, bacon, rántott csirkeszárny (persze nem olyan finom, mint az anya-féle) meg a maintanence összeszedett egy csomó édességet meg két kukászsáknyi dobozos kólát, amit azóta is iszogatni szoktunk esténként :) 

Azóta meg legalább lazult a légkör és ezen a héten a legidősebb táborozókat elvitték egy hétre Bostonba, úgyhogy kevesebben vannak, kevesebb embert kell kajáltatni és minden este már hétkor végzünk a munkával :) És úristen, már csak két és fél hetem van hátra a munkából! Komolyan el sem hiszem, hogy ilyen hamar elrepült. És mégis, mintha már egy éve eljöttem volna otthonról, egy éve lett volna az utolsó vizsgám, egy éve néztük volna a Gatsbyt a moziban vagy egy éve próbáltunk volna pizzát rendelni Adommal - sikertelenül... Úgyhogy ezt a maradék időt ki kell használnom itt, mert lehet, hogy pár olyan embert, akit megkedveltem soha vagy csak sokára látok újra, szóval ünnepélyesen megfogadom, hogy mától kevesebbet fogok gépezni, mert pár héten belül már úgyis a saját ágyamban alszom majd vagy épp a lábamat lógatom a Balatonba naplementekor.

Puszilok mindenkit otthon!

Szabcsi

Ui.: Egyébként a pénteki hőségnek, az izzadtan hűtőbe meg fagyasztóba mászkálásnak az eredményeképpen most sikeresen megfáztam és szerintem holnapra a hangom is el fog menni :( Szóval a szülinapos-alig-tudok-beszélni-és-ajándékokat-megköszönni-Szabina visszatér :D
De anya, ne aggódj, ha nem javulok, majd kérek gyógyszert a health centerben - igaz a múltkor a torokfájásomra konkrétan csak sima cukrokat adtak, ami finom ugyan, de inkább csak a fogaim mennek tönkre tőle és nem a torkom lesz jobban -úgyhogy majd meggyógyulok :) 

A napokban döbbentem rá, hogy már csak 3 hét és pár nap van hátra a munkából. Visszagondolva iszonyatosan gyorsan eltelt! A mindennapos rutin miatt csak úgy rohantak a napok, és egy idő után már az sem volt különösebben feltűnő, ha szabadnapja volt az embernek a hat másik munkanap mellett. Főleg ha a két day off között másfél hét telt el.

Acadia National Park

Kedden Stefivel ismét szabadnapunk volt. Már korábban terveztük, hogy egy amerikai sráccal a konyháról, Mike-kal, elmegyünk valahova kirándulni. Páran szombaton voltak vele az Acadia Nemzeti Parkban - amiről azt mondják, hogy a Grand Canyon után a második legszebb hely Amerikában - és mi is szerettük volna megnézni, mert a tábor oda biztosan nem fog kirándulást szervezni. Stefi meg is beszélte Mike-kal, hogy az Acadia az úticél, csak azt elfelejtette vele közölni, hogy még három plusz ember is menne velük. A helyzet utána kicsit kínos volt, mert Mike azt gondolta, hogy kettesben fognak eltölteni egy napot, mi meg azt terveztük, hogy elmegyünk egy baráti kiruccanásra...
Utána csak jöttek és jöttek a problémák, majd végül úgy volt, hogy csak ketten mennek, ezt is tudta mindenki, sőt én még szabadnapot is próbáltam cserélni, hogy akkor ne kelljen másnap egyedül lennem a táborban, amikor a többiek dolgoznak. Persze nem jártam sikerrel, mert mindenki ragaszkodott a saját napjához, én már teljesen eltemettem magam, hogy milyen rosszul jártam, de aztán Stefi és Dávid addig győzködtek, amíg sikeresen rá nem vettek arra, hogy menjek el másnap harmadiknak. 

Végül az egész jól sült el, Mike nem akadt ki egyáltalán - igazából egy hete volt olyanról is szó, hogy hármasban megyünk kirándulni - úgyhogy így el tudtam tölteni egy napot ezen a csodás helyen. Hatalmas az egész park és kocsival kell benne elmenni egyik helyről a másikra, mert olyan nagyok a távolságok. Egyszer volt az, hogy kicsit túráztunk, mert meg akartuk nézni, hogy milyen felülről a kilátás (azt hiszem Bubble Rock vagy Mountain volt a hely neve) - hát tényleg szavakkal leírhatatlan. Az ember legszívesebben csak állna és nézné, nézné és nézné :)

A nemzeti parkhoz tartozik egy kisebb strand is, amit Sand Beach-nek hívnak, ahol egy órát töltöttünk, úgyhogy boldogan jelenthetem, hogy a hatodik hetemen végre eljutottam az Atlanti-óceánhoz! :) Gyönyörű volt! Víz, ameddig csak a szem ellát, napsütés, menekülés a felcsapó hideg hullámok elől és kisodródó kagylók gyűjtése... El tudtam volna ott tölteni még több időt is, de annak is nagyon nagyon örülök, hogy végre tényleg belefuthattam az óceánba :)
 

A fürdés után még egy helyet volt időnk megnézni, a Cadillac Moutains-t. Szerintem ez lehet az egyik leghíresebb része a parknak, rengeteg ember volt ott. Az első állomáson azt hittem, hogy ennél szebbet már nem is láthatok, de tévedtem. Kicsi szigetek a távolban, óceán, öblök és messze a látóhatáron végtelen kékség, ahol már nem is tudod megkülönböztetni, hogy az az ég vagy a víz... Leírhatatlanul szép, még a képek sem tudják visszaadni a valódi látványt.

Összességében azt mondhatom, hogy egy hosszú, de csodás napot töltöttünk el az Acadiában. Picit meg is égtünk az arcunkon meg a vállunkon - ezzel fogadtak a többiek, amikor hazaértünk -, de nekünk fel sem tűnt, csak akkor, amikor már felhívták rá a figyelmünket. A meleg miatt egész nap alig ettünk valamit, de szerencsére megérkeztünk a gyerekek vacsija után, úgyhogy még leslattyogtunk a dining hallba egy kis kajáért. Vicces volt, mert a többiek közben pakoltak, söpörtek, mi meg ott ettük csirkét, a müzlit meg, amit találtunk. Aznap egyébként pont Dunkin Donuts volt reggelire és teljesen sajnáltam, hogy lemaradtam róla a korai indulás miatt - mert állítólag isteni finom -, de utána Diswash Dávid örömmel újságolta nekünk, hogy meglepi vár bennünket fent a hűtőben :) Nagyon kis aranyos volt, pakolt nekünk egy külön dobozba Szabina és Stefi felirattal egy-egy csokis meg cukros donutot, plusz ilyen pici csokigolyókat. És most már én is alátámaszthatom, hogy ez eddig a legfinomabb édesség, amit itt ettem :)

Apropó édesség! Valamelyik ebéd után a gyerekek kaptak vanília fagyit a melegre való tekintettel, amit saját ízlésük szerint megpakolhattak m&m's-szel, oreo keksszel, marshmallow-val és leönthettek csokis vagy karamellás öntettel. Persze nem fogyott el mind, úgyhogy a maradék a kitchen staffé lehetett :) Mondanom sem kell, ez is mennyei volt - szóval utána mehettem is este kondizni. De hát nem mindig van ilyen alkalom, úgyhogy megérte :)

Hamarosan otthon leszek, ne aggódjon senki :)

Puszi

Szabcsi

Ui.: Köszönöm a hatodik heti üzenetemet is: Az optimizmus vicces egy dolog, nem is létezik és mégis színesebbé teszi az életet... vagyis én biztos vagyok benne.

Már egy hónapja és még egy hónapig Camp Laurel

Hihetetlen, de eltelt az első hónapunk a táborban. a Nem tudom egyébként megállapítani, hogy gyorsan-e vagy lassan... de eltelt. És napról napra közelebb kerülünk az utazáshoz és az otthoniak viszontlátásához :)

Szerdán végre nekem volt szabadnapom, így el tudtam menni a délutáni kirándulásra. A konyháról két fiúval voltam day offon, plusz még ebéd után eljöhetett Stefi is velünk. A takarítósoktól jöttek ketten meg egy holland counselor, szóval heten utaztunk a sárga iskolabusszal Portlandbe. Direkt beültünk hátra a kerékhez, ahol mindig utazni szoktunk a Walmartba, és néhány helyen úgy dobált a busz, mintha hullámvasúton lennénk. Hazafelé úgy aludtunk, hogy mindenki két ülésen feküdt, és mikor nagyokat ugrott a busz, akkor egyszerre ébredtünk fel és mindenki csak pislogott az álmos szemeivel, hogy hol vagyunk már? A végén már fáztunk is, pláne az én lábam szandálban, aztán mikor leszálltunk, kiderült, hogy amúgy elől ment a fűtés... :D

Portland Maine legnagyobb városa másfél órára a tábortól. Az óceánparton van és valószínűleg nagyon gyönyörű lehet napfényben, de mi a köd miatt alig láttunk tovább az orrunknál. Az eső végig szitált és tényleg minden ilyen rusztikus ködbe burkolózott, de azért örültem, hogy végre kimozdulhattam a táborból. A többiekkel szuvenír boltokból szuvenír boltokba járkáltunk, és jelentem, megvan az első hűtőmágnesem! :)
Két órát töltöttünk a városban, utána pedig elvittek bennünket vásárolni a Maine Mallba, ami egy hatalmas plaza Portland mellett. (Igen, Adom, remélem, Neked is eszedbe jutott Robin dala a HIMYM-ből :D) Azt hiszem, az egész fizetésemet el tudtam volna költeni ott. Kb fél órát töltöttünk csak a Forever 21-ban (a fiúk már a fejüket fogták), és akkor ott meg is fogadtam, hogy nem megyek haza anélkül, hogy ott nem vettem magamnak egy ruhát :) A magyar árakhoz viszonyítva messzemenően olcsóbb, aztán ha nyár végén még leárazások is lesznek, akkor beszabadulok és mindent összevásárolok :)

Ez volt az egyik kedvenc helyem a kikötőnél - Fences of Love, ugyanolyan lakatos hely, mint amilyen Pesten is van az Erzsébet téren.

A gyerekek mostanában nagyon kis aranyosak. A múltkor odajött hozzám egy kislány, hogy mi a nevem és adok-e neki pluszban desszertet. Mondtam, hogy nem, mert sajnos mindenki csak egy cookiest kaphat, aztán megkérdezte, hogy és holnap? Mondom, holnap talán. Másnap nem is keresett, de pár nappal később odajött hozzám az egyik munkatársam, hogy Szabina, somebody's looking for you... Aztán az a kislány volt, hogy emlékszem-e rá, mondom persze, és akkor megint megkérdezte, hogy na akkor ma kaphat-e extra sütit. Aztán megjelent Filippo, hogy keresse majd meg őt a kislány és lesz egy meglepetése, mert azzal szórakozott akkor, hogy néhány tányér hátuljára ráírta, hogy Winner: second dessert és utána a lánynak is adott egy olyan tányért. Egyébként hihetetlen mit meg nem tesznek egy kis esti sütiért a gyerekek, ott szoktak futkározni körülöttünk, hogy el tudjanak csenni még egy jégkrémet vagy süteményt, sőt volt aki már az egész hűtőládát el akarta húzni magának :D Meg odajönnek a legátlátszóbb kifogásokkal, hogy a counselor most ezért meg azért nem tud jönni stb stb.
Ma meg például egy kisfiú köszönt rám, hogy Hi Szabina, és ilyen németes z-sen ejtette a nevemet, nagyon kis cuki volt :)

Az időjárás a héten visszatért az esős, borongós, hűvös, szomorkás verziójához. Ma délelőtt hatalmas szakadó eső és vihar kerekedett és még mindig esett, amikor mennünk kellett fél 12-re az ebédhez. Visszasiettem a kabinunkba, hogy összeszedjem a pulcsimat, aztán Petrával (a cseh lánnyal) elkezdtünk sietni a konyhába, mert késésben voltunk (mint mindig :D) és hát természetesen sikerült megkoronáznom az első hónapom leteltét egy hatalmas seggre eséssel :D Petra nagyon jót nevetett rajtam, mert a lejtőn, mikor le kell menni, mindig levágjuk az utat a füvön. Csak ugyebár az eső miatt a fű csúszós és sáros volt, a cipőm meg már így is az utolsókat rúgja, annyira széttapostam már, úgyhogy szépen fenékre ültem a lejtőn. (Andi, igen, hasonló volt, mint amikor kirándultunk a Rám-szakadéknál :D) Jó sáros lettem, úgyhogy mehettem vissza átöltözni, úgyhogy olyan 20 perces késéssel beslattyogtam dolgozni...

És persze, hogy tovább fényezzem magam a konyhai munkában, elmondanám, hogy a múlt héten sikerült tönkretennem a másnapi ebéd egyik legfontosabb alapanyagát :D
A történet azzal indult, hogy minden egyes ebédnél van kitéve a line-okra tonhalkrém és kenyér. Én voltam felelős a kaják kikészítéséért, úgyhogy kipakoltam mindhárom sorra a kenyereket meg a tonhalkrémet, de a tonhalkrém az csak két edénybe volt kiszedve. Volt egy nagy műanyag doboz, ami tele volt friss nagy adaggal, úgyhogy kivittem, kiszedtem belőle, lefóliáztam, majd visszavittem. Letettem a hűtőbe a polcra, kimentem, majd hallottam egy hatalmas puffanást. Mondtam magamban, ó nem, ugye ez nem az, amire gondolok... de ó, de az volt. A tonhalkrém leesett a padlóra és kiborult az egész. Nem értettem, hogy miért, hiszen számtalanszor pakoltam már azokra a polcokra, de valószínűleg azért történt, mert lejtettek a polcok és a nagy súlya lehúzta. A többiek jót röhögtek rajtam (én is magamon) és két lapáttal kellett összekaparnom és feltakarítanom - Dávid szavaival élve: "mintha trágyát lapátoltam volna". Aztán másnap ebédnél szembesültem azzal, hogy tuna sandwich a menü, szóval sikerült az arra készített adagot elpusztítanom :D

Jövő hét szombaton jönnek a szülők meglátogatni a gyerekeket, úgyhogy rengeteg melónk lesz előtte meg aznap is. Mindent tökéletesre ki kell takarítani, le kell törölgetni a képkereteket, le kell mosni az ablakokat, felmosni és spatulával felszedni az odaragadt tészta-müzli-saláta és egyéb kajamaradékokat, szóval nem fogunk unatkozni. Nem is veheti ki senki sem a szabadnapját péntekre és szombatra.
Amúgy még nem mondtam, de Eddie Murphy lánya is itt táborozik... de nem hinném, hogy a parent's day-en majd úgy bevonul az étkezőbe, hogy what's up, guys és kiszed egy adag brokkolit a tányérjára. De ha mégis, akkor majd mindenképpen leírom :)

Szurkoljatok, hogy végre jobb idő legyen és el tudjak jutni fürdeni a 16 fokos Atlanti-óceánba! :)
Puszi

Szabcsi

Ui.: Vilcs, én már nem is emlékeztem a kávés nénire! Pedig milyen erősen belém kapaszkodott, amikor átkísértem az utcán :)

Már a negyedik hét...

Ma eszembe jutott, hogy mit felejtettem el múltkor leírni, ami vicces és nem olyan unalmas, mint a mindennapjaim elmesélése :)
Pár nappal ezelőtt szokás szerint szakadt az eső este. Már megfürödtem, készültem aludni, de a plusz plédem meg a macim a Farmhouse-ban maradt a szekrényemben, mert délelőtt ott próbáltam aludni, úgyhogy vissza kellett mennem érte. Azt tudni kell, hogy az úton szinte alig van világítás, ráadásul van egy árok, amin egy kis "fahíd" visz keresztül és még egy minipatak is csörgedezik mellettünk. Az eső még esett, kabátom ugye nincs, szóval feltettem a szokásos pulcsit a fejemre és sietősre vettem a lépteimet, hogy ne ázzon el a frissen mosott hajam... Ennek persze mi lett az eredménye? Hát persze hogy az, hogy a sietős tempómmal megcsúsztam és beleestem az árokba :D
(Igen-igen, hahaha, lehet nevetni)
A melegítőm szép koszos lett és mikor bementem a Farmhouse-ba, odamentem Dávidhoz és kétségbeesett hangon rákezdtem, hogy Dávid, beleestem az árokba. Mire ő szépen kinevetett, majd közöltem vele, hogy addig nem megyek vissza, amíg ő nem végez, mert nem akarok ott még egyszer egyedül menni világítás nélkül :D
Azóta minden egyes alkalommal este, ha megyünk "haza", mondják, hogy vigyázz, Szabina, menj előre, ott a híd, mi majd világítunk :)

Nappal egyébként teljesen barátságos, nem igaz? :)

Szerdánként és vasárnaponként van a hivatalos Special Day, úgyhogy tegnapelőtt megint cukor volt cukorral reggelire (elviselhetetlen!) és a gyerekeket a jó időre való tekintettel elvitték kirándulni, az egyik csoportot egy kalandparkba, a másikat pedig az óceánpartra. Reggeli után Filippo mondta nekünk, hogy süthetünk omlettet, ha akarunk, mert S-dayen a gyerekek kérhetnek olyan omlettet, amilyet akarnak a felállított pultoktól. Megcsináltuk, de annyira, de annyira finom lett! Tettünk bele sajtot, sonkát, zöldségeket és végre olyan íze volt, mintha otthon lettem volna :) És amúgy kiderült, hogy ha akarjuk, akkor a mi reggelinkre megcsinálhatjuk magunknak, szóval csak hivatalosan kaphatnak belőle csak a gyerekek :)
Délután a kirándulás miatt konkrétan az egész tábor üres volt. Elment az egész cleaning staff, mert befejezték a munkát, tőlünk is elmentek a szabadnaposok, szóval kb csak a kitchen staff, az office-osok meg a maintanence maradt a táborban. Így a délutánunk nagy része szabad volt, szóval lementünk strandolni a tóhoz, viszont közben nagyon irigykedtünk az óceános brigádra :( Remélem, azért még nekünk is sikerül eljutni a jövőben.
Este a vacsoránk után pedig olyan nagy vihar kerekedett...! Úgy ömlött az eső, hogy olyan volt a tó, mintha beton lenne és arra zuhogna az eső. Utána már csak szitált és kisütött a nap, szóval nagyon szép látvány volt, de jött vele megint a fullasztó pára...

Independence Day

Már nagyon vártam a július 4-ét az utóbbi napokban - egyrészt mert akkor voltam szabadnapos, másrészt mert kíváncsi voltam, hogy lesz-e valami különlegesség a táborban. Szerencsére nagyon jó volt az idő, olyan 30 fok körüli, úgyhogy ebéd után 3 órát napoztam a dokkon, végre kezd jó színem lenni :) (Bár az áhított, tavalyi nyár végi barnaságomhoz még jóval több szükséges...) Munka után csatlakoztak a többiek is, utána este megint úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna. Mondtam is, hogy na, ennyit a tűzijátékról, biztos nem lesz belőle semmi. De elfelejtettem, hogy ez Amerika, ez Maine és ez az egyik leggazdagabb tábor az országban... Szóval miután elállt az eső, ugyanúgy ahogyan be volt tervezve kilenckor elkezdődött a tűzijáték. Előtte elénekelték a himnuszt, teljesen más volt a hangulat alatta és utána mint otthon szokott. Az emberek ujjongtak és tapsoltak a végén, szóval eléggé meglepő volt. Maga a tűzijáték ugyanolyan hosszú volt, sőt még az is lehet, hogy hosszabb, mint augusztus 20-án szokott lenni. Ráadásul eléggé közel is álltunk hozzá, így nagyon jól láttunk mindent :)
Egyébként napközben a tábor tele volt amerikai cuccba öltözött emberekkel, zászlómotívumos gatya, póló, idióta fejdíszek, szóval csak a szokásos :)

Puszi

Szabcsi

Ui.: Köszönöm Pofika a negyedik heti üzenetemet: "Vannak dolgok az életben, amikről tudni lehet, hogy hiba, de mégsem tudod, hogy tényleg hiba-e, mert csak úgy tudod meg, hogy hiba-e, ha elköveted a hibát. És amikor visszanézel, azt mondhatod, igen, ez hiba volt! Tehát nagyobb hiba nem elkövetni a hibát, mert akkor az egész életedet leélheted úgy, hogy igazából nem tudod, hogy az hiba, vagy sem."

A harmadik hét végére eluralkodott a káosz a konyhán.

Pénteken a gyerekeknek valamilyen speciális napja volt - amiről minket persze nem értesítettek -, azaz ők tovább aludhattak egy órát, mi pedig az étkezőben ülhettünk és várhattuk, amíg befáradnak. Filippo mondta, hogy addig aludjunk, ha fáradtak vagyunk, úgyhogy összetoltuk a padokat és ott feküdtünk mindannyian egy fél órát. Meglepő módon sikerült elaludnom - igen, tényleg, akár hiszitek, akár nem - és annyira rossz volt felkelni és visszamászni a sorok közé sütiket hordani. Mert a special day-en hatféle süti van nekik reggelire - Andi, te imádtad volna, el is képzeltelek, amint ott válogatsz -, de szerintem ezek sem a legfinomabbak, túl édes, túl cukros és mindnek ugyanaz a furcsa alapíze van.
A kaotikus helyzet tovább folytatódott este is. Azt tudni kell, hogy minden vacsorára van pasta, szósz és parmezán. A gyerekek imádják, főleg a tésztát, még ha van valamilyen hús rizzsel, akkor is tésztával eszik és nem is kell rá szósz nekik, elég csak a parmezán. Nem tudom, miért nem tudták már ezt ennyi év után a séfek, de már a harmadik vacsorára elfogyott az összes tészta, mi meg ott álltunk és vártuk, hogy kifőzzék. Közben a line-okon egyre többen és többen lettek, néhányan elszállingóztak, mert megunták a várakozást, mi meg utána nem győztünk rohangálni az újabb és újabb adagokkal...

Vasárnap a counseloroknak szabadnapjuk van, szóval az is speciális nap volt a gyerekeknek. Ugyanúgy sütihegyek várták a reggelizőket, ezen felül pedig külön nekik felállítottak egy pultot, ahol omlettért állhattak sorba és azt tették nekik bele, amit kértek. Ez tök jó lett volna, ha mi, az international staff is kaphatott volna belőle... Nekünk azt mondták, hogy no, csak a gyerekek, én meg kedves szavakkal illetve őket puffogva elvonultam az asztalunkhoz, hogy remek, ehetek megint bagelt sajtkrémmel és joghurtot banánnal. Ráadásul Filipponak szabadnapja volt tegnap és Travis volt a főnökünk, aki komolyan semmit, de semmit sem tud! Csak járkál, osztogat feladatokat, amiket magunktól is tudunk és össze-vissza kavar mindent. Tegnap például reggeli előtt már csak pár perc volt a nyitásig, de mi még akkor sem tudtuk, hogy mit hova pakoljunk. A konyhafőnök kitalálta, hogy legyenek egy soron a palacsinták, másik soron a joghurtok a müzlivel és a harmadikon meg a sütik. Erre odajött a Boss, azaz a táborvezető, hogy ez nem jó, pakoljuk át... közben a gyerekek már be akarták törni az ajtót, hogy jaaaaaaj, pancakeeeeees...! Úgyhogy sikerült egy pár ide-oda futkosást produkálnom a sütis tálcákért meg a hozzávaló szedőkért.
A problémák persze itt nem értek véget, mert reggeli közben elfogyott a tányér... Travis azt mondta, megoldja, majd eltűnt egy 10 percre és visszajött egy doboz tányérral... Egy dobozzal, ami egy étkezésre sem elég. Már előre féltünk a nap hátralevő részétől. Az ebéd viszonylag gyorsan és könnyen lement, viszont Travis, most hogy főnöknek érezhette magát, nem segített nekünk a söprögetésben, csak járkált, mint valaki és nem csinált semmit...
Vacsorára elfogytak a villák és innen-onnan szedegettük őket össze, hogy legyen elég, de végül nem lett belőle semmi probléma. Úgyhogy teljes bizonyossággal állathatom - csodásan sikerült a hétvégénk.

Travis egyébként nagyon vicces dolgokat szokott produkálni. Engem legtöbbször felmérgel a hülyeségeivel, de a többiekkel mindig jót nevetünk rajta az asztalunknál kaja közben. Mint már mondtam, szokása, hogy beleavatkozzon a munkánkba és amikor már előre hozzuk ki például a meleg kaját, akkor mindig mondja, hogy wonderful, guys, wonderful.
Engem rendszeresen hátba veregetett, mint a fiúkat, úgy éreztem magam, mint mikor az amerikai filmekben a haverok mondják egymásnak, hogy yooo, men, és hátba veregetik egymást. A másik, hogy mikor járkál, csettintget és táncmozdulatokat produkál :D A csettintgetése nagyon idegesít, olyan érzésem van tőle, mintha valami kutyának csinálná, hogy hé, hozd vissza... persze nincs benne semmi ilyen szándék, mert alapvetően jó fej ez az ember, de akkor is :D Tegnap meg mikor söpörtem, odajött mellém és a csúszós padlón elkezdett táncolni és magában rapelni... én meg ott kuncogtam magamban :D

Június utolsó hetében sajnos nem sokat láttuk a napot. Szerdától péntekig folyamatosan esett az eső, borzasztóan idegesítő volt - ja meg egyébként csak én vagyok képes esőkabát nélkül eljönni Amerika egyik legcsapadékosabb államába -, most meg már 3 napja az van, hogy vacsora után elkezd esni, utána éjszakára zuhog, reggelre még nagyobb a pára és a köd, napközben meg meleg van. Komolyan, beleőrülnék, ha hosszútávon itt kellene élnem. Ilyenkor megbecsülöm a magyar időjárást, pedig azt is szidjuk mindig :)

A héten július 4-én lesz a szabadnapom, de szerintem nem fogunk elmenni sehova sem, mert ahhoz kocsit kellene szerezni, na meg olyan embert, aki tud vezetni :) Pedig jó lenne, mert all over America program lesz program hátán, de a többiek azt mondták, hogy valószínűleg itt, a táborban is lesz valami. Azt tudom biztosra, hogy este tűzijáték lesz a tóparton - legalább olyan lesz, mintha otthon lennék és augusztus 20-a lenne, ha már idén kihagyom :) Viszont az Atlanti-óceán partjára nagyon szeretnénk eljutni, úgyhogy 2 takarítós lánnyal már meg is beszéltük, hogy majd velük elmegyünk (Stefi és én a konyháról, mert vele szoktam day offos lenni), mert az egyik lány ismer egy karbantartó srácot, akinek van kocsija és szívesen elvisz minket bárhová :) Ez az egy hely, ahova nagyon szeretnék eljutni itt, a többi megmarad az utazásra.

Apropó, utazás :) Tegnapelőtt végre megvettem a repülőjegyemet a nyár végi amerikai utazgatásra. Végül 4-en fogunk utazni innen a táborból, 2 magyar és 1 cseh lánnyal fogok menni. Augusztus 12-én Bostonból elrepülünk Las Vegasba, ott töltünk 3 éjszakát, onnan pedig busszal elmegyünk Los Angelesbe. L.A-ban 4 éjszakát leszünk, onnan szintén busszal elmegyünk 2 éjszakára San Fransiscoba. Stefivel mi visszarepülünk New Yorkba, ott csak egy éjszakát töltünk, másnap este pedig indul a gépünk Budapestre, ahova augusztus 23-án 14.55-kor fogok megérkezni :)

Még fel sem fogom igazán, hogy tényleg itt vagyok és valóban fogom ezeket a helyeket látni, szerintem csak akkor fog mindez tudatosulni, ha hazaérek :) Úgyhogy ezért megéri a napi 9 óra munka, még ha néha már nagyon elegem van, nagyon haza akarok menni, nagyon aludni akarok vagy csak nagyon meg akarom ölelgetni a szeretteimet.

Puszi mindenkinek!

Szabcsi

Ui.: Las Vegasba már lefoglaltuk a szállást a Stratosphere nevű hotelben, ami magasabb mint az Eiffel torony, vidámpark van a tetején és a 3 éjszaka így is fillérekbe került :)

Kids are here, kids are here!

A hétvégén megérkeztek a gyerekek, úgyhogy megrövidültek a reggeli utáni szüneteink - most már csak arra elég, hogy Barnabasszal szundítsak egyet a Farmhouse-ban -, és a 4 vacsora miatt meghosszabbodott az esti   munkaidőnk is. Sokkal többen is vannak már a táborban, több kajával, vizeskancsóval, limonádéval, teával kell szaladgálni, úgyhogy a nap végére teljesen hullák szoktunk lenni. Tegnap a második reggelinél el is jött a mélypont, hogy úristen, fáradt vagyok, mikor lesz már ennek vége?!, de a nap végére már elmúlt ez az érzés, mert tudtam, hogy holnap végre szabadnapom lesz és aludni fogok reggel minimum 10 óráig :)

A legkibírhatatlanabb dolog itt az időjárás. A páratartalom borzalmasan magas, 70% körüli és néha komolyan úgy érzem, hogy nem kapok levegőt. Valamelyik nap olyan okos ötletünk támadt, hogy a reggeli és az ebéd közti másfél óránkban elmegyünk futni... hát nem kellett volna. Persze utána jó érzés volt, hogy aktívan töltöttük a délelőttöt, de olyan párás volt az idő és fülledt meleg, hogy utána egész ebédidő alatt majd meghaltam, annyira melegem volt. Tényleg, Adom és Bogyi, üzenem, hogy az utóbbi napokban a konyhán úgy éreztem magam, mint ti, amikor nyáron egy helyben ülve is szakad rólatok a víz, úgyhogy most már átérzem, mennyire rossz nektek :) Tegnaptól meg befelhősödött az ég, és össze-vissza vagy esik vagy nem, jelenleg olyan semmilyennek nevezném az időt, se meleg, se hideg.

Az utóbbi időben nem történt túl sok újdonság, a napjaink hasonlóak, annyiból más, hogy már nem kávés vagyok (thank, God!), hanem a harmadik soron "runner", ami annyit takar, hogy ha elfogy valamilyen kaja, akkor nekem kell kihozni az újat a konyhából és kicserélnem a régit. Ezt szeretem, mert sokkal mozgalmasabb, csak bele kell szoknom, mert első nap két helyen sikerült megsütnöm a karomat a forró tepsivel, de semmi vészes, mielőtt bárki rémeket látna :) Viszont sokkal több vele a munka is, úgyhogy jóval fáradtabb is vagyok utána.

Tegnapelőtt ebéd után épp törölgettem az asztalokat, mellettem pedig söprögetett Travis, az egyik "felettesünk". Nem nevezném főnöknek, mert nem az, csak ő is itt dolgozik, de nem egy sima food service assistant, mint mi, hanem valamilyen dining hall manager. A lényeg, hogy elég idegesítő, mert nekünk megvan a beosztásunk, hogy ki mit csinál, ő meg sokszor belekontárkodik és elküld például a kajával a kettes sorra, mikor nekem a hármassal kellene foglalkoznom... A lényeg, hogy söprögetett mellettem és már egyre közeledett. Én meg féltem, hogy körbe fog söpörni és akkor nem lesz férjem (aki nem ismerné, igen, van egy ilyen babona és nem, nem vagyok babonás, csak ne söpörjenek körbe és ne kelljen az asztal sarkára ülnöm), szóval mikor már majdnem elment mögöttem a seprűvel, akkor ugrottam egyet a másik irányba, hogy "Stop, don't sweep me around!" Szegény csak pislogott, hogy ez most megőrült vagy mi van, mire elkezdtem neki magyarázni, hogy ez egy babona nálunk és bla bla, amiből annyi leesett neki, hogy ez akkor balszerencsét hoz, mondom igen. Majd nevetett egyet és elment a másik irányba :D Azóta nem is jött a közelembe, amikor az étkezések utáni söprésekre került sor :)
Amúgy utána elgondolkoztam azon, hogy ez vajon a felmosókra vonatkozik-e vagy csak a seprűkre... de mivel nem tudtam eldönteni, ezért úgy döntöttem, a biztonság kedvéért, azt sem szeretném, hogy körülöttem felmossanak, szóval előre figyelmeztettem mindenkit erre is :)

Szabadnap - végre!

A nap: amikor végre van időm magamra, amikor kaja után pakolás helyett kisétálhatok az ebédlőből, amikor órákig skype-olhatok és nem utolsó sorban, amikor büntetlenül délelőtt 10-ig alhatok... :)

Az utóbbi napok kialvatlansága miatt nagyon jólesett a mai day off. Tegnap a fiúk nagyon unatkoztak a rossz idő miatt, egész nap neteztek, feküdtek és azt mondták ez rosszabb, mintha dolgoznának. Hát nekünk nem ilyen volt a napunk, én nagyon élveztem végre ezt a semmittevést - ami nálam tényleg nagy szó ugyebár :)

A délelőtt gyorsan elment a kései kelés meg a skype miatt, délután pedig végre elmentünk a beígért falmászásra... A teljesítményemet inkább nem firtatnám, de maradjunk annyiban, hogy nem volt valami fényes :) Sosem volt tériszonyom, de valahogy most nem éreztem biztonságban magam, hiába voltunk rácsatolva a kötélre meg volt a fejünkön sisak. Már az elején, mikor másztam és néztem felfelé, mondom úristen, nekem ez nem fog menni... Aztán másztam, másztam, de volt egy pont, amikor azt mondtam, elég, én nem megyek tovább. Leszóltam az amerikai srácnak, hogy lemehetek, lemehetek? Mondja, még menjek tovább, másszak a jobb lábammal arra az egyik kis cuccra, mondom nem, nem, inkább lemegyek, "I don't feel safe!", úgyhogy gyorsan lementem és fellélegeztem, amikor éreztem a földet a lábaim alatt :)
A többiek nagyon ügyesek voltak és volt még fenn egy olyan kötélpálya, hogy egy kötélen kellett menni és kettőn meg kapaszkodni. Igazából nem is kötél volt, hanem valami drótszerű cucc. Mondom, kipróbálom, biztos nem lehet olyan nehéz... Felmentem, de már az elején annyira elkezdett imbolyogni ide-oda, hogy teljesen bepánikoltam. Elkezdtem menni, de mondom á, kizárt, hogy én ezen végigmenjek és le fogok esni és úristen, de gáz lesz. Az amerikai srác biztatott, hogy na hajrá, hajrá, de mondom neki nem, nem, visszamehetek? És mondta, hogy persze. Mikor meg visszamásztam, akkor elkezdi, hogy azért good job, mondom nem, ez nagyon nem good job :D

A tegnapi otthonhiányom közben kinyitottam a harmadik heti üzenetemet is. Kriszti, az életünk abszurd és groteszk, minden pillanatról pillanatra és napról napra változik, úgyhogy nem kell aggódni, ha épp valami rossz történik, mert úgyis jön mindig valami új :)

Puszi

Szabcsi

Ui.: Tényleg nemsokára megyek haza, akár hiszitek, akár nem :) Hiszen mindjárt JÚLIUS! :)

Pár nap, de rengeteg élmény

Amikor a kultúrák találkoznak...

A második hétre teljesen összeszokott az international staff a konyhán. Olyannyira, hogy már majdnem minden magyar káromkodást megtanítottunk nekik, a kedvencem az volt, amikor jött az egyik srác felénk és Filippo odaszólt neki: "Where were you, kurva?" :D A legviccesebb pedig az, hogy már mi magyarok is olyan akcentussal mondjuk a magyar szavakat, mint a külföldiek, akiknek megtanítottuk őket. Egyébként mi is tanulunk csehül is, lengyelül is. Valamelyik nap körbeültünk a kabinjaink előtt és beszélgettünk közben meg tanultuk a kifejezéseket és össze-vissza röhögtünk, mert képtelenek voltunk őket normálisan kiejteni :) Már egyre jobban keverjük a nyelveket, de így egyre viccesebb az egész. Egyik vacsora közben például már arról is beszélgettünk, hogy az egyes állathangok, mint a brek-brek vagy a vau-vau, hogy van csehül... egyre jobbak vagyunk :D
Azon a napon este nagyon sokáig röpiztünk, már fel kellett kapcsolni a világítást is, és közben a Field House-ban '80-as évek disco volt. Persze nekünk is, nemcsak az amerikaiaknak, de inkább játszottunk, mint oda mentünk. Amúgy, a '80-as évükről csak annyit, hogy felváltva ment Icona Pop, Macklemore, Skrillex és  Adele... tényleg, that's the real '80s.

Még mindig megúsztam az egybe részes fürdőruhát :)

Tegnapelőtt minden staffosnak részt kellett vennie egy swimming testen, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy tudunk úszni vagy legalábbis, ha egy hajóról, kajakról, kenuról vagy szörfdeszkáról beleesünk a vízbe, akkor nem fogunk megfulladni és kievickélünk valahogy. Tisztára bepánikoltam, hogy na ne, ez azon a részen van, ahol nem lehet bikiniben lenni officially, de én nem vagyok hajlandó felvenni az egybe részes fürdőruhámat. Szerencsére többen voltunk így lányok, két másiknak csak bikinije van itt, szóval megkérdeztük, és mondta, hogy persze, úszhatunk bikiniben :) Máris több kedvvel mentem a vízbe, ami egyébként kb 20 fokos lehet, mert igaz, hogy nappal nagyon meleg van, de éjszaka még mindig kell a két takaró, meleg pulcsi és meleg zokni. Leúsztuk a kötelező 5 hosszt, utána meg még pancsoltunk is egy kicsit. Sőt, van egy csúszda a gyerekeknek a dokk végén, egyáltalán nem nagy, de lehetett használnunk. Én azt hittem, bele fogok szorulni, de nem és olyan nagy seggeseket estünk a vízbe, nagyon jó volt :) Az első csúszásnál még sikkantottam is egyet ijedtemben, de nagyon jó volt.

1st Day Off

Csütörtökön megvolt az első szabadnapunk. Közös volt mindenkinek, mert délelőtt elvittek bennünket Social Security Numbert igényelni, ami az itteni TB kártyának felel meg. Utána visszajöttünk és lementünk a többiekkel napozni a tóhoz, nagyon kellemes idő volt. Kezdek most már én is barna lenni, és így kevésbé is irigykedem a Balaton parton hasat süttető otthoniakra :)
Délután szervezett nekünk a tábor egy buszos utazást Freeportba, ami kb. egy órányira van innen. Ismét iskolabusszal mentünk, de hogy az mennyire de mennyire kényelmetlen. Borzasztó! Rövid távon még el lehet viselni, mikor a Walmartba megyünk vásárolni, de egy óra... Nem tudtunk már hogy ülni, feküdni, mert közben mindenki fáradt volt és aludni akart, de végül megérkeztünk. Freeportban van egy pár sétálóutca, meg jó pár drága bolt, szóval csak nézelődtünk meg turistáskodtunk :) Jó volt végre kimozdulni meg szépen felöltözni a táboros lét után. A Meki az nagyon vicces volt, kívülről úgy nézett ki, mint egy lakóház, belülről meg ugyanolyan volt, mint minden más Meki otthon. Sőt, még a kalóriákat is kiírták a kaják mellé a táblára :D Nem mintha itt bárki is foglalkozna vele... Hihetetlen, hogy mennyi elhízott ember van itt. Például a Walmartban láttunk egyet, aki már menni sem tudott, ilyen kis elektromos cuccal játr, de azért a fánkosnál extra nagy, extra édes és extra krémes donutot kért.
Freeport után visszamentünk Augustába, ahol kb 7 amerikai miatt kellett 3 órát eltöltenünk a semmivel, mert ők addig moziba mentek... Mi nem akartunk, mert fölösleges pénzkidobás lett volna meg itt elég drága a mozi plusz még hozzá bármi, amit az ember venni szeretne. Helyette körbejártuk a boltokat meg a Walmartban vettünk valami kaját, aztán nagy nehezen elérkezett az este fél 10 és hazajöttünk.

Kajak? Kajak!

Mint tudjátok, nem vagyok egy sportember. Sosem sportoltam semmit sem, tavaly kezdtem el csak az aerobicot. Ma viszont, úgy döntöttünk, sportnapot tartunk... muszáj is ennyi finom kaja mellett :) Délelőtt voltunk a kondiban biciklizni meg tornázni, délután pedig életemben először kipróbáltam a kajakot. Azt hittem, bonyolultabb lesz, de nagyon kellemes volt és legalább még többet barnultunk. Persze az arcom kicsit megégett hiába kentem be naptejjel, de még nincsen főtt rák fejem, annyit nem voltunk kint :) A víz egyre jobb és ezt is együtt csináltunk a konyhás brigáddal, úgyhogy nagyon összetartóak vagyunk. Este meg elmentünk a lányokkal futni a tó körül, de újra rá kellett jönnöm, a futás továbbra sem nekem való és továbbra sem szeretem. Hát igen, van, ami sosem változik :)
Holnaptól új világ köszönt ránk, mert the kids are coming, kids are coming. Vége a csendnek, a nyugalomnak, a hosszú szabadidőknek, úgyhogy előre szólok, ha nem írok hamar vagy nem vagyok gépnél annyit, az csak azért van, mert sok a dolgom vagy van valami közös programunk a többiekkel :)

Puszi

Szabcsi

Ui.: Üzenem a második heti üzenetírómnak, hogy hiányzik a tyúkólunk a Pillér Dezső utcáról és hiányoznak a nyári esték a Lúdlábas ücsörgéseink a hajnali kószálásokkal, de ami késik, az nem múlik! :) Ja és ha hazamegyek, akkor Vilcsit elraboljuk a csokis gofrijaival együtt! :)